kapubanner for mobile

Munkástüntetésen csaptak össze a rendőrök és a tiltakozók

A ThyessenKrupp csoport olaszországi acélgyárának bezárása ellen tiltakoztak munkások, akik összecsaptak szerdán, a rendőrökkel, Rómában. A szakszervezetek szerint a Matteo Renzi vezette kormány gumibottal válaszol a dolgozók követeléseire.

Öt tüntető kórházi ápolásra szorult. Mindannyian az umbriai Terniben levő ThyessenKrupp acélgyár (AST) munkásai. Az olasz sajtónak adott beszámolóik szerint a római gazdasági fejlesztési minisztérium épülete előtt tüntettek társaikkal az AST tervezett bezárása ellen, amikor a minisztérium körül felsorakozott rohamrendőrök gumibotokat használva megrohamozták őket. A rendőrség szerint a tüntetőket vissza kellett szorítani. A Terniben 1884 óta működő acélgyár háromezer dolgozójából több mint ötszáz munkás elbocsátását jelentette be a ThyessenKrupp csoport. Ez ellen tiltakoztak.

A CGIL (a legnagyobb olasz szakszervezeti tömörülés) szombaton országos tüntetést tartott Rómában a kormány munkaügyi reformja és gazdaságpolitikája ellen. Matteo Renzi a tüntetést azzal kommentálta, hogy a kormánynak nem a szakszervezetekkel kell megtárgyalnia a törvényeket. Az olasz szakszervezetek november 8-ra általános sztrájkot hirdettek meg.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek