Munkavégzés csak jogszerűen Németországban és Ausztriában
Komoly problémák adódhatnak Németországban abból, ha egy önkormányzati ellenőrzés során kiderül, hogy például a kőművesmunkával kapcsolatos tevékenységre bejelentett cég festési munkákat is végez, ugyanakkor ezt a tevékenységét elmulasztotta előzetesen bejelenteni. Praktikus tanácsok az ÉVOSZ kiadványában.
A magyar cégnek is be kell jelentenie a németországi állandó telephelyét, az elérhetőségeivel együtt, áll az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének kiadványában. Ez azonban lehet egy lakás, vagy pedig szálloda is. A bejelentést formanyomtatványon kell megtenni a helyi önkormányzatnál.
Amennyiben a cég állandó telephelyet nem jelent be, a tevékenységét mindig annál az önkormányzatnál kell regisztráltatnia, amely a vállalkozási szerződés teljesítésének a helyszíne.
A kézművesipari tevékenységek - túlnyomórészt építőipari, vagy azzal rokon tevékenységek - gyakorlása Németországban csak azon cégeknek engedélyezett, amelyek a tevékenység gyakorlásához szükséges ismeretekkel (mestervizsgával) rendelkező vezető beosztású munkavállalót alkalmaznak. Emellett az ilyen tevékenységeket a kézműves jegyzékbe is kötelező bejegyeztetni.
A vállalkozási szerződéses cégeknek - a telephelyük szerint illetékes adóhatóságtól - adószámot kell kérniük. Az ÉVOSZ felhívja a magyar vállalkozási szerződéses cégek figyelmét arra, hogy - a két ország között megkötött kettős adóztatást elkerülő egyezményben foglaltak figyelembevételével - számos adótípust kell fizetniük. Ezek körébe tartozik az áfa, a társasági adó és az iparűzési adó is.
Az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Övezet állampolgárai részére Németországban 2013. januártól semmiféle, a németországi tartózkodás jogosságát igazoló dokumentumot nem kell beszerezni.
Az ÉVOSZ márciusi közlése szerint 13-15 ezer kiküldött munkavállaló dolgozott - vállalkozási szerződés alapján - tavaly Németországban, ebből 4 ezer volt építőmunkás. A megtermelt 630 millió euróból pedig 180 millió juthatott az építőiparra.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?