Múzeumok éjszakáján tiltakoztak a kulturális dolgozók

Könyvtárosokért, levéltárosokért, muzeológusokért, közművelődési dolgozókért tüntettek Pécsen: a múzeumok éjszakájára időzített eseményen akarták megmutatni, hogy ez az ünnep sokaknak az alacsony bérek emléknapja is. Hogy mennyire az, azt jelezte, hogy akadt könyvtáros, aki lyukas cipőben érkezett.

Lyukas cipőben demonstrált a magasabb bérért Kiss Zoltán, könyvtáros. A pályáját 35 éve gyakorló férfi azt mondta, nem a hatásfokozás kedvéért vette fel a menthetetlenül elnyűtt jószágot, hanem azért, mert ez van. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) ugyanis Pécs múzeumi negyedébe szervezte azt a kétórás kitelepülést, amivel fel akarta hívni a figyelmet a könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban és kultúrházakban dolgozó közalkalmazottak alacsony bérére - derül ki a 24.hu tudósításából.

Országszerte szombaton tartották a Múzeumok Éjszakáját, s mivel az idén Pécs volt a rendezvény fővárosa, a KKDSZ úgy gondolta, most és itt kell szót emelni a szakma elhanyagoltsága miatt. A lap emlékeztet, hogy az intézmények dolgozóinak fizetését 2009 óta nem emelték, a közművelődésben dolgozók bértáblája azóta változatlan. A kismértékű béremelést csak a minimálbér növekedése tette lehetővé. Így kapják meg a 180 ezer forint bruttót, aminek valamivel több mint 120 ezer nettója.

A KKDSZ szerint egyébként azt szeretnék, ha a közművelődés tízezer alkalmazottja - tudásától és a pályán eltöltött éveitől függően - havonta 160-250 ezer forintot kapna kézhez. Ez az igény idén 2,7 milliárd forinttal terhelné meg a költségvetést. A KKDSZ elnöke, Csóti Csaba szerint a fenti a kiadásra bőven van fedezete a kormánynak. Csóti azonban megemlítette, hogy a kormány ebben az évben nem mutatott hajlandóságot a tárgyalásra. Arra az újságírói kérdésre, hogy ha ez így marad, hajlandók-e sztrájkolni, Csóti azt felelte: ő akarna, de minden a dolgozóktól függ. Hozzátette: egy sztrájk akkor lehet eredményes, ha nagy a támogatottsága és ha a munkaadónak őrlődésre okot adó hátránnyal jár. A KKDSZ elnöke úgy vélte, hogy ha például egy sztrájk miatt egy kiemelt kiállítás még se tud megnyílni, akkor az kellemetlenül érintheti az idegenforgalmat és rontja a külhoni országimázst, de az is sokakat megszólít és így elgondolkodtathatja a kormányt, ha bezárnak a könyvtárak vagy a művelődési házak.

A pécsi tüntetés alig félszáz résztvevőjének túlnyomó többsége azonban még nem tervez sztrájkot, és bízik a kormány segítőkészségében. Mészárosné Sík Zsófia, aki 24 éve a pécsi Csorba Győző Könyvtár alkalmazottja képtelenségnek érzi, hogy egyetemi végzettségű, nyelveket beszélő, 20-30 éves szakmai tapasztalattal bíró közalkalmazottak minimálbérért dolgozzanak. A kollégák hitből végzik a munkájukat - mondta Mészárosné, majd megjegyezte: Nem is tudom, hogyan tudnak megélni a munkatársaim a fizetésükből. Nagyon sok mindenről le kell mondjanak. Én kicsit más helyzetben vagyok, mert a férjem jól keres. Úgyhogy én tulajdonképpen hobbikönyvtáros vagyok.

A bevezetőben említett Kiss Zoltán helyzete egészen más, neki a felesége is szakmabeli. A házaspár három gyermeket nevel, s amikor egyszerre kell a háromnak ruhát venni (márpedig ez nem ritka), akkor az falhoz nyomja a családot. Kisséknek autójuk nincs, nyaralni sose mennek, és még hosszan sorolhatnák, hogy mire nem telik.

24.hu


  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin?

Egy friss kutatásban a Z generációsok majdnem fele azt mondta, hogy szülei segítettek nekik önéletrajzot írni, de volt olyan szülő is, aki gyermeke... Teljes cikk

Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok

Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk

Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk