kapubanner for mobile

Nagy kapacitású intermodális logisztikai terminál épül Fényeslitkén

A legmodernebb technológiával felszerelt, új intermodális logisztikai terminál építésének előkészítését kezdték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén - ismertette a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Tálosi János Herceghalmon, a 11. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián.

A cég honlapján azt közlik, hogy a terminált 2021. negyedik negyedévében tervezik átadni, jelenleg az építési engedélyeztetési eljárás folyik. A projektet korábban a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak nyilvánította. A terminálon 140 ember foglalkoztatását tervezik, de közvetett módon 400 embernek biztosíthatnak munkalehetőséget.

Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkára szerint a megnövekedett kínai konténeres forgalom akár több tízmilliárd forintos többletbevételt generálhat a hazai logisztikai ágazatban, és jelentősen csökkentheti a környezetterhelést. Működésével évente 30-40 ezer kamion teljesítményét váltja ki, ami számottevő környezeti terheléscsökkenés.

Az Orienter Ipari Parkban felépülő terminálon elsősorban Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán és Kína irányából várható forgalom - mondta Tálosi János. A 2021 végén elkészülő beruházásnak köszönhetően Magyarország aktív részese lehet az Új Selyemút kontinentális forgalmának - tette hozzá.

A terminál évente akár 500 ezer 20 lábas konténert (TEU) is át tud majd rakodni a közúti forgalomból vasútra, illetve vasútról vasútra, amivel majdnem duplájára nőhet a hazai intermodális kapacitás. A terminál megépítésével jelentősen csökkenhet a 4-es út környezetterhelése.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek