Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti
Egyre többen akarnak dolgozni Magyarországon - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szombaton a Tranzit Választások éve - változások éve című tavaszi konferenciáján tartott előadásában, amelyben a magyarországi munkaerőpiacon zajló folyamatokat elemezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a rendezvényen a tárcavezető kiemelte, hogy a gazdasági növekedés újraindítása, majd további emelése érdekében a munkaerőpiaci aktivitás további bővítése szükséges.
A kormány célja, hogy az EU-s fejlettség 90 százalékának eléréséhez 85 százalékra emelje a foglalkoztatottság szintjét a 20-64 évesek körében - jelentette ki Nagy Márton.
A legfrissebb munkaerőpiaci adatok szerint Magyarországon kis mértékben nőtt a munkanélküliségi ráta, miközben továbbra is 4,7 millióan dolgoznak, a regisztrált álláskeresők száma pedig történelmi mélyponton van.
Nagy Márton rávilágított arra, hogy a munkanélküliség emelkedése egyrészt átmeneti, másrészt azt jelzi, hogy egyre több, korábban inaktív lép be a munkaerőpiacra. Ez a gazdaság számára kifejezetten előnyös, a kormány céljaival összhangban mobilizálódik a hazai munkaerőpiaci tartalék, teret nyitva a foglalkoztatottság további növekedése előtt.
Ismertette: az inaktív népesség szinte minden korcsoportban csökkent, de az inaktív státuszból a munkaerőpiacra lépés leginkább a 15 és 34 év közötti, főként alacsonyabb végzettségű fiatalok és az 55 és 64 év közötti, nyugdíj előtt álló szakképzettek körében tapasztalható.
Az inaktívak közül a legtöbben Budapestről és vonzáskörzetéből, valamint Kelet-Magyarországról szeretnének a munkaerőpiacra lépni és jellemzően a nagy ipari parkok vonzáskörzetében találnak munkára, mivel ezeken a területeken emelkedik leginkább a foglalkoztatás.
Nagy Márton felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar munkaerőpiacon folyamatban van egy belső, ágazati átrendeződés: 2023 eleje óta legnagyobb mértékben - 49 ezerrel - a közigazgatásban csökkent a foglalkoztatottak száma, ezzel egyidejűleg a legjelentősebb növekedés a feldolgozóiparban volt tapasztalható.
További pozitív folyamatnak minősítette, hogy trendszerűen csökken a közfoglalkoztatottak száma, akik szintén az elsődleges munkaerőpiacon tudnak elhelyezkedni.
Nagy Márton hangsúlyozta: Magyarország munkaalapú és nem segélyalapú, hazánkban van az egyik legalacsonyabb munkanélküliség és legmagasabb foglalkoztatottság, így a munkaalapú társadalom alappillérei megszilárdultak és tovább erősödnek.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretei között a kormány 2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás bevonásával segíti a foglalkoztatás és az aktivitás további növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását - áll a közleményben.
kép: MTI/Máthé Zoltán
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 4 napja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 2 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hete
- Nem dolgozhat, nem dönthet a pénzről – minden ötödik nő érintett lehet az EU-ban 2 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 3 hete
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 3 hete
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 3 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 3 hete
- Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben