Megjelent: 11 hónapja

Navracsics Tibor: a szakemberhiány enyhítését szolgálja a Balaton-környéki bérlakás-építési támogatás

A szakemberhiány enyhítését szolgálja a Balaton-környéki önkormányzatok számára elérhető ötmilliárd forint keretösszegű pályázati támogatás bérlakásépítésre - emelte ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Badacsonytomajon, ahol a kétfordulós pályázat első körének eredményeit ismertették a térség országgyűlési képviselőivel.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a bérlakásépítés abban is segít, hogy a Balaton ne csak üdülőhelyként, hanem lakóhelyként is vonzó legyen, a térségben élők megtalálhassák számításaikat.

Czunyiné Bertalan Judit fideszes országgyűlési képviselő, a Balatoni Fejlesztési Tanács társelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a pályázat első fordulójában május 13-ig lehetett benyújtani a pályázati igényeket, míg a második körben november 29-ig van még lehetőség támogatást igényelni.

Közlése szerint az első fordulóban tizenegy pályázat érkezett be, amelyek közül tíz megfelelt a jogosultsági kritériumoknak. A tíz pályázó összesen 2,1 milliárd forintot meghaladó támogatást kapott, ebből a járásszékhelyek 1,9 milliárd, míg a nem járásszékhely települések 221 millió forintot kaptak.

Az önkormányzati önrésszel együtt mintegy 3,6 milliárd forint értékben 71 szolgálati lakás létesül, amelyek közül 56 új építésű lesz, 15 pedig felújított ingatlanban kap helyet - ismertette Czunyiné Bertalan Judit.

Kontrát Károly, a Veszprém vármegyei 2-es választókerület fideszes országgyűlési képviselője elmondta: térségükben, Balatonfüreden egymilliárd forintos beruházásban 600 millió forintos támogatással két nyolclakásos tömbben 16 bérlakást épít az önkormányzat. Köveskálon pedig az orvosi rendelő melletti leromlott állapotú ingatlan felújításával egy bérlakást alakítanak ki.

Navracsics Tibor, aki a Veszprém vármegyei 3-as választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője is, jelezte: Badacsonytomaj és Szigliget is egy-egy orvosi lakásra pályázott sikeresen.

Nagy Bálint, a Zala vármegyei 2-es választókerület fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Keszthelyen 11, míg Zalaszántón két szolgálati lakást alakítanak ki.

Móring József Attila, a Somogy vármegyei 3-as választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője arról tájékoztatott: Balatonkeresztúron egy szolgálati lakást, Fonyódon két ingatlan felújításával, valamint egy új építésével 22 bérlakást, míg Marcaliban 15 bérlakást alakítanak ki.

Witzmann Mihály, a Somogy vármegyei 4-es választókerület fideszes országgyűlési képviselője közölte: Balatonszárszón háziorvosi szolgálati lakást hoznak létre.

A sajtótájékoztató házigazdája, Krisztin N. László, Badacsonytomaj független polgármestere hangsúlyozta: a várossá válásának húszéves évfordulóját idén ünneplő településnek fontos beruházás volt az orvosi lakás kialakítása.

MTI

  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ősztől kkv-knak szóló munkavédelmi pályázat indul – 20 millió forint is elnyerhető

Ősztől új pályázat segíti a munkakörülmények fejlesztését, 4,5 milliárd forint jut a hazai kkv-k támogatására - közölte a Nemzetgazdasági... Teljes cikk

Elindult Az Év Szakembere 2025 – példaképeket keres a magyar építőipar

Elindult a nevezés Az Év Szakembere 2025 díjra. A Mapei által alapított szakmai elismerés célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek a kiemelkedő munkát... Teljes cikk

Péntektől lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására

Péntektől lehet pályázni vidéki településeken működő munkahelyi bölcsődék létrehozására - közölte a Kulturális és Innovációs... Teljes cikk