Navracsics Tibor: Az AI a fejlesztéspolitikai döntéseknél is komoly szerepet játszik
A fejlesztéspolitikai döntéseknél is komoly szerepet játszik a mesterséges intelligencia (AI) – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, az AI Summit 2024 rendezvényen.
Navracsics Tibor előadásában kiemelte, hogy amit ma tudunk a mesterséges intelligenciáról, az nagyon kevés ahhoz képest, amit a jövőben fogunk tudni, mégis foglalkozni kell már most azzal a kérdéssel, mire lehet felhasználni az AI-t a területi döntéshozatalban. A mesterséges intelligencia segítségével megerősíthető az adatvezérelt szakpolitika: az adatok összegyűjthetők, összevethetők, adatbázisok készíthetők, amelyek révén integrált tudásra tehetnek szert, precízebb adatkezeléssel jobban meghatározhatók a célzott beavatkozások, és az eredmények is visszamérhetőkké válnak – mondta a tárcavezető.
- 2024.10.212024.10.21– 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808 Részletek Jegyek
- 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában. Részletek Jegyek
- 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. Részletek Jegyek
A vállalat világszerte több mint 10 ezer embert foglalkoztat. Teljes cikk
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) üdvözli Orbán Viktor miniszterelnök bérekre vonatkozó elképzelését, hogy 2-3 éven belül ezer euróra... Teljes cikk
A pályázati feltételek között szerepel, hogy legalább 12 dolgozót kell foglalkoztatni. Teljes cikk
- Utánfutó vagy Úttörő a HR az Ön cégében? Hallja az idők szavát? 2 hete
- Több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló uniós paktumot 2 hete
- A legtöbb cégnek még nincs valódi koncepciója az AI használatáról 2 hete
- Hiába az AI térnyerése, az emberi készségek még mindig keresettebbek 2 hete
- Nem szeretnék olyan munkát, ami nem érdekel délután 5 óra után 3 hete
- Ezek a dolgozók idegenkednek legjobban az AI-tól 3 hete
- Változásmenedzsment: az AI hatása a munkavállalói elégedettségre és elkötelezettségre 3 hete
- Nagy Márton: az MI alkalmazása főként az irodai és magasan képzett helyeket veszélyeztetheti 3 hete
- Magyarország az Európai Mesterséges Intelligencia Testület első levezető elnöke 3 hete
- Leginkább erre használják a mesterséges intelligenciát a magyar emberek 4 hete
- Hogyan legyen a HR vezető a menedzsment nélkülözhetetlen tagja az AI világában? 1 hónapja