kapubanner for mobile

Négy ajánlat a Kapuvári Húsgyár vagyonára

Két induló az egykori kapuvári húsgyár teljes vagyonára tett ajánlatot, kettő pedig egyes elemekre a legújabb pályázaton.

Kovács Csaba a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. ügyvezetője elmondta: a teljes körű ajánlatokban a meghirdetett ár alatti összeg szerepel, ennek ellenére megfontolják ezek elfogadását. A pályázat eredménye várhatóan a jövő héten születhet meg - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a részajánlatok egyike a Kapuvári Hús Zrt. szennyvízülepítő telepére, a másik a társaság tulajdonában álló kapuvári Bacon Kft. gépparkjára érkezett.

A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek