kapubanner for mobile

Négyezer állás szűnik meg a Hertz-nél

A Hertz autókölcsönző vállalat 4000 munkahely megszüntetésével próbálja megtakarítani költségeit, miközben kereslete folyamatosan csökken.

A társaság az elmúlt két évben már 22 százalékkal csökkentette alkalmazotti látszámát. Az új intézkedés eredményeként hamarosan már 32 százalékkal kevesebb embert foglalkoztat a vállalat mint 2006 augusztusában.

A 144 országban csaknem 30 ezer embernek munkát adó cég elbocsátásai a világ összes régióját érintik. A társaság azért kényszerül a lépésre, mert mind az üzletim mind a szabadidős szegmensben visszaesett az utazók száma. A tervek szerint 2009-ben 170 millió dollárt spórol meg az elbocsátásokkal.

Turizmus Online/VGO
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek