Négyezer munkahelyet létesít a Siemens
A Siemens konszern az elkövetkező három évben összesen egymilliárd eurót fektet be több létesítménybe, négyezer munkahelyet létesít Oroszországban - jelentette be Peter Löscher vezérigazgató Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
"Teljes gyártási vertikumot telepítünk az országba" - monda Peter Löscher, ami "nagy lökést ad majd az egész orosz gazdaságnak". A befektetései oroszlánrészét, 700 millió eurót energiaipari gépgyártási beruházások veszik majd fel, például gázturbinák és szélerőmű rotorszárnyak gyártása. A rotorszárny gyártó beruházás olyan áttörést jelent Löscher elmondása szerint, amellyel "úttörő szerepet vállal fel a Siemens és piacvezetői rangra kíván szert tenni".
A Siemens vasút-technológiai beruházást is tervez Oroszországban azon túl, hogy már épít az ICE technológián alapuló nagysebességű szerelvényeket az orosz vasutaknak. Az orosz állami Rosatom atomenergetikai vállalattal is folytat tárgyalásokat a Siemens lehetséges projektekről, részletekről azonban a vezérigazgató nem számolt be.
A Rosatom konszernnel tervezett együttműködés meghiúsult a Siemens kiszállásával az atomenergetikából. "Üdvözöljük az orosz kormány privatizálási elképzeléseit, de abban egyelőre nem kívánunk részt venni" - mondta a Siemens oroszországi igazgatója Dietrich Möller. A Siemens 2010-ben 1,2 milliárd euró forgalmat bonyolított Oroszországban és 2,6 milliárd euró megrendelés állományra tett szert.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek