Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 18 éve

Négyezren vehetnek részt felnőttképzési programban az Észak-Alföldön

A Lépj egyet előre! elnevezésű felnőttképzési programban az Észak-Alföldi Régió három megyéjében mintegy négyezer munkavállaló kap lehetőséget piacképes szakma elsajátítására - mondta Rezsőfi István, a térség regionális munkaügyi központjának főigazgató-helyettese szerdán Nyíregyházán.

images

A Társadalmi Megújítás Operatív Program keretében szervezett képzés országosan 24-25 ezer munkavállaló oktatására ad módot, s közéjük Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a leosztott kvóta szerint négyezren kerülhetnek be - közölte a régiós munkaügyi vezető. Kiemelte: a teljes képzésre 10 milliárd forintot fordítanak az ország hét régiójában.

Rezsőfi István tájékoztatása szerint az oktatásba elsősorban a szakmával nem rendelkező munkavállalók kapcsolódhatnak be, de olyanok jelentkezését is fogadják, akik átképeznék magukat.

A Lépj egyet előre! programban döntően hiányszakmákat oktatnak, amelyekkel azonnal elhelyezkedhetnek az érintettek. Emellett olyan tanfolyamok szervezésére is lehetőséget teremtenek, ami a térségbe érkező új befektetők igényeihez igazodik.

Jelenleg a vas- és építőipari szakmákban a legnagyobb a kereslet az észak-alföldi munkaerőpiacon, esztergályosokat, marósokat, kőműveseket, ács-állványozókat és víz-gázszerelőket várnak a munkaadók, így a program elsősorban ezekre irányul. Jelenleg összesen 20-25 szakmát kínálnak az oktatásra jelentkezőknek a térségben.



  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sok ezer vállalkozó eshet el a kedvezőbb adózástól - Hamarosan figyelmeztet a NAV

Év végéig kell 100 ezer forint alá csökkenteni a tartozást, különben a NAV megszünteti az érintettek kata-alanyiságát. Teljes cikk

Ilyen kihívásokkal néznek szembe az alacsonyabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező dolgozók

Egy friss kutatásban az alacsonyabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező alkalmazottak jelentősen kevesebb szakmai fejlődési lehetőségről... Teljes cikk

Ekkora lesz a a vendégmunkás kvóta 2026-ban

A nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez... Teljes cikk