Négyszáz dolgozó vett végső búcsút a Berwin ruhagyártól
Bezárták az angol érdekeltségű Berwin Ruhagyár Zrt. nyíregyházi üzemét; ez az első Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ipari termelőegység, amely a pénzügyi-gazdasági világválság következtében szűnt meg - írta a Kelet-Magyarország szombati számában.
A mintegy négyszáz dolgozó közös ebéddel búcsúzott egymástól pénteken, miután csütörtökön végleg lakat került munkahelyük épületére.
Turgyánné Tóth Magdolna, a megszűnt gyár igazgatója a lapnak elmondta: az üzem megmentésére tett kísérletek nem jártak eredménnyel, s eddig a volt dolgozók közül mindössze tízen találtak új munkahelyet a térségben.
A híres nyíregyházi gyár a privatizáció során került angol tulajdonba, s nyugat-európai megrendelőknek gyártott női és férfi ruházati termékeket.
Turgyánné Tóth Magdolna, a megszűnt gyár igazgatója a lapnak elmondta: az üzem megmentésére tett kísérletek nem jártak eredménnyel, s eddig a volt dolgozók közül mindössze tízen találtak új munkahelyet a térségben.
A híres nyíregyházi gyár a privatizáció során került angol tulajdonba, s nyugat-európai megrendelőknek gyártott női és férfi ruházati termékeket.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?