Nehéz időszak előtt áll a húsipar
Nehéz helyzetben a magyar húsipar, a következő 4-6 hónapban a tenyésztők tüntetni fognak a sertésárak emeléséért, ráadásul a tömeges vágások miatt a húsipar súlyos sertéshiánnyal fog küzdeni - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a Húsipari Dolgozók Szakszervezet megalakulásának 100. évfordulóján.
Éder Tamás szerint nemcsak a magyar, hanem Európa húsipara is rendkívül nehéz helyzetben van, döntően a "takarmányár-robbanás" miatt, hiszen 50-100 százalékos az áremelkedés az európai országokban. Másrészt az euró rendkívüli megerősödése a dollárhoz képest azt hozta, hogy a nagy sertéstartó államok - főleg Dánia és Hollandia - alig szállítanak már a távol-keleti piacokra sertést és hústermékeket - mondta az elnök. A Távol-Keletre exportált sertéstömeg itt marad Európában, emiatt drasztikus az áresés - mutatott rá, megjegyezve, hogy ennek következtében éleződik a konfliktus a tenyésztők és a feldolgozók között.
Éder Tamás valótlannak nevezte a húsipar áremeléséről szóló híreket. Hangsúlyozta, hogy a sertések árának csökkenésével párhuzamosan mérséklődik a húsipari értékesítési ár is. A húsiparosok szövetségének elnökének adatai szerint Magyarország az európai sertéshús-előállításnak alig két százalékát adja. Az ország éves húsipari forgalma 300-350 milliárd forintra tehető, aminek körülbelül a húsz százalékát teszi ki az export. Jelenleg 140 vágóhíd és 200 feldolgozóüzem működik az országban.
Rámutatott arra is, hogy a húsbehozatal nagyobb ugyan, mint a kivitel, ám a kivitt termékek értéke lényegesen nagyobb a behozottakénál, azaz az import alapanyagból áll, és magas hozzáadott értékű, versenyképes termék az export.
A rendezvényen Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke köszöntötte a 100 éves húsosszakszervezetet, majd arról számolt be, hogy nagyon nehéz bértárgyalások elé néznek. Az MSZOSZ a jövő évre bruttó 8,5 százalékos kereset-növekedésre tesz ajánlatot, a kormány 4,5 százalékot jelez, a munkáltatók pedig még nem nyilatkoztak - közölte.
Az MSZOSZ elnöke kitért az egészségügy reformjára, amely kapcsán úgy vélekedett: a kormány parlamenti előterjesztése "úgy csinál, mintha a szolidaritás fennmaradna, s tulajdonképpen nem lenne verseny, viszont arra nem kaptunk választ, hogy ha nincs verseny, akkor minek kell akárhány darab biztosító pénztár".
Kapuvári József, a HDSZ elnöke az ünnepi választmányi ülésen azt hangsúlyozta, hogy a szakma - különösen az európai uniós csatlakozás óta - "nem a fejlődő, hanem a felgyorsult ütemben leépülő ágazatok közé tartozik". Az elnök felidézte számos húsipari üzem bezárását. Munkahelyeket akarunk és esélyt azok megőrzésére - jelentette ki.
A HDSZ választmányi ülése elfogadott egy "ünnepi felhívást", amelyben arra hívja fel a figyelmet a szakszervezet, hogy a húsipari szektor hanyatlásnak indult, miközben a fogyasztókat "csapdába ejtik a külföldről behozott termékekre épülő megtévesztő kampányok és akciók". A HDSZ szerint ennek a végeredménye az, hogy csökken a minőség, növekszik az élelmiszerbiztonsági kockázat, és elvesznek a munkahelyek.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 3 hete
- Turbulens piac: stabilabb, hatékonyabb működést eredményezhet a kiszervezés 4 hete
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 4 hete
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 1 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 1 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 2 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 3 hónapja
- HR tehetségek 2025: Krigel Tamás 5 hónapja
- A vezetés nem jutalom, hanem szakma: a mikromenedzsment nem HIBA, hanem HIÁNY 5 hónapja
- Próbaidő: munkavállaló hosszabbítaná, munkáltató elengedné? 6 hónapja
- Csókosok, ejtőernyősök és egyéb protekciósok 6 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben