kapubanner for mobile

Nem akarnak bezárni a boltok vasárnap

A szakmai szervezetek döntő többsége a nyitva tartás mellett van - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Az érdekvédők szerint továbbá meg kell vizsgálni a Munka törvénykönyve előírásainak megtartását, valamint egyes foglalkoztatási feltételek módosítását.

A szaktárca a közlemény szerint szerdán egyeztetett a kereskedelem szakmai (munkaadói) szervezeteivel, valamint a szakszervezetekkel az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényjavaslatról.

Az OKSZ - nem vitatva a családok, alkalmazottak és a kisvállalkozások érdekeit - az esetleges boltbezárás káros gazdasági hatásainak mérlegelését is szükségesnek tartja - írja a szervezet. A vasárnapi üzletzárás esetén a kereskedelemben 15-20 ezer, a kapcsolódó területekkel együtt 30 ezer személy elbocsátása várható.

A kormány fejlesztési támogatások révén folyamatosan segíti a nemzetgazdaság különböző területein a foglalkoztatottság bővítését, a vasárnapi üzlet bezárás viszont ezzel ellentétesen hatna. A forgalom egy része elveszne, egyebek mellett romlana Magyarország idegenforgalmi megítélése is. A Magyarországra látogató turisták 400 milliárd forintot költenek a magyar áruházakban, ami a kiskereskedelmi forgalom 5-6 százaléka. A költségvetés adóbevételektől esne el.

A szakszervezetek szerint meg kell vizsgálni a Munka törvénykönyve előírásainak megtartását, valamint egyes foglalkoztatási feltételek módosítását.

A szakmai szervezetek és a szakszervezetek megállapodtak abban, hogy a felvetett kérdésekről a Kereskedelmi Kerekasztal keretében további egyeztetéseket folytatnak. Az NGM a felvetéseket továbbítja a kormánynak és szükség szerint további egyeztetéseket tart. AZ OKSZ a vasárnapi nyitva tartás mellett más szakmai kérdésekben is szükségesnek tartja az egyeztetést a kormánnyal.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk