Nem bocsátanak el 70 ezer embert?
Akár 70 ezer embert is elbocsáthatnak a közszférában - írta keddi számában a Magyar Nemzet. A Pénzügyminisztérium cáfolja ezt az állítást.
Ennek megfelelően készült el a stabilizációs program, és ezt tartalmazza a jövő évi költségvetési törvényjavaslat, amelyet jelenleg a parlament tárgyal - áll a minisztérium közleményében.
A Magyar Nemzet keddi számában azt írta, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával kapcsolatos végkielégítésre 70 milliárd forintos tartalékot tartalmaz a Miniszterelnöki Hivatal jövő évi költségvetése. "Az írás tartalma alapvető tévedés" - szögezi le a közleményében a Pénzügyminisztérium..
"Nem végkielégítésre, hanem bérekre áll rendelkezésre ez a pénz. Annak ellenére, hogy a kormány a stabilizációs programban jövőre nem számol a közszférában béremeléssel, ez nem jelenti azt, hogy a bérek összességében nem változnak. Végre kell ugyanis hajtani az aktuális előremenetellel kapcsolatos béremeléseket, és egyéb változtatásokat. Ennek fedezetét biztosítja a 69,7 milliárd forintos tartalék" - emeli ki a Pénzügyminisztérium.
Magyar Nemzet/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?