kapubanner for mobile

Nem dolgoznak, mert nincs hova rakni a gyereket

Szabó Máté ombudsman szerint a kisgyermekes szülők munkavállalását az nehezíti a legjobban, hogy a munkavégzés idejére nem tudják megoldani a gyermekek felügyeletét, mert "nincs elég bölcsőde, óvoda, illetve ami van, az túlzsúfolt".

images

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a szerdai közleményében kiemeli, hogy A munka méltósága címmel indított projekt célja a munkához való joggal kapcsolatos visszásságok feltérképezése, elsősorban azoké, amelyek kedvezőtlenül érintik a védett csoportokba tartozók munkavállalási esélyeit. A témáról Szabó Máté a csütörtöki projektnyitó rendezvényen is beszél - jegyezték meg.

Az ombudsman áttekintette a kismamák részmunkaidős foglalkoztatásának lehetőségeit a közszférában, a munkaügyi központok képzési lehetőségeit, amelyeket kifejezetten nekik kínálnak, a munkaerő-közvetítés gyakorlatát, az elhelyezkedési esélyeket, a versenyszférában e témában jelentkező problémákat.

Mint hangsúlyozták, a vizsgálatok eredményeként a biztos azt állapította meg, hogy a kisgyermekes anyák foglalkoztatása jelentősen elmarad az európai uniós átlagtól. A három év alatti gyereket nevelők esetében Magyarországon ez az arány mindössze 14 százalék, a legalacsonyabb az uniós tagállamok között.

Továbbra sem jellemzők a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formák. Kevéssé elterjedt a részmunkaidős és a távmunka, a rugalmas munkaidő alkalmazása. A nők, illetve a kisgyermekes szülők munkavállalásának egyik legnagyobb akadálya, hogy a munkavégzés idejére nem tudják megoldani a gyermekek felügyeletét - közölték.

Mint emlékeztettek, az ombudsman egy korábbi jelentésében is megállapította, hogy a gyermekek napközbeni ellátását biztosító rendszer gyakran nem tölti be a funkcióját, nincs elég bölcsődei, óvodai férőhely, illetve ezek az intézmények túlzsúfoltak, nyitva tartásuk nem igazodik a szülők munkavégzésének idejéhez. Az alapvető jogok biztosa felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy amikor kidolgozza a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására szánt javaslatait, vegye figyelembe ezeket a megállapításokat.

A nemzeti erőforrás minisztert törvénymódosításra kérte Szabó Máté, mert szerinte ellentétes a foglalkoztatáshoz és a munkához való joggal, valamint a jogbiztonság követelményével, hogy a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben részesülő anyák a törvény értelmében nem vehetnek részt a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.2. képzéseiben, és ez akadályozza a visszatérésüket a munkaerőpiacra.

A biztos álláspontja szerint éppen az lenne a cél, azaz hogy a gyes, gyed lejártakor a szülő már megfelelő képzettséggel rendelkezzen az azonnali munkába álláshoz. A jelenlegi szabályozás szerint azonban a kisgyerekes szülő csak a gyermekneveléssel töltött idő után vehet részt a munkaerő-piaci visszatérést segítő oktatáson, képzésen, így több év is eltelhet, mire visszatérhet a munkába.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek