Nem mondott igazat Hoffmann: létezik az elbocsátásokról szóló melléklet
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár nem mondott igazat, amikor korábban azt nyilatkozta: nem tud arról, hogy a köznevelési törvénytervezethez kapcsolódna egy nyilvánosságra nem hozott 40 oldalas háttéranyag. A november 3-ai bizottsági ülésen dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár beismerte, létezik a dokumentum, mely 73 milliárdos megtakarítással, 633 iskola bezárásával, nyolcezer tanár elbocsátásával számol - közölte az fn24.hu.
A dokumentum táblázataiból többek között az derül ki: mennyi megtakarítást remélnek Hoffmann Rózsáék a tankötelezettség korhatárának leszállításától, melynek lehetséges veszélye - a háttéranyag szerint -, hogy megemelkedhet a képzettség nélküli fiatalok aránya. Az intézkedés lényege azonban a költségvetési megtakarítás. A háttérszámítás alapján már a bevezetés évében 21,29 (2015-ig 73,23) milliárd forintot spórolna meg az állam, mely várhatóan 4094 pedagógus elbocsátásával jár. A második legnagyobb spórolási tétel a gyereklétszám fogyásából adódó pedagógusszám-csökkenés. Ez 4183 tanárt érint, és több mint 52 milliárd megtakarítást jelent. A felső tagozatos osztályok összevonásával a tervezet szerint 633 feladatellátási hely szűnik meg, több mint 50 ezer gyerek kerül át más intézménybe, és közel 3 ezer pedagógus veszíti el állását - a megtakarítás így 2015-ig közel 28 milliárd forint. Emellett csaknem 25 milliárd forintot spórolhat az állam a szakiskolák 3 éves, duális rendszerre való átállításával. A szakképzésnél is jelzi a dokumentum, hogy tanári elbocsátásokra kell számítani, de nem számszerűsíti ezt az adatot.
Összesen 717,31 milliárd forint többletköltséggel számol a tervezet 2015-ig. 45 milliárd forint többletet jelentene az egész napos iskola bevezetése, az ezzel járó plusz pedagógiai munka pedig a 32 óra terhére szervezhető meg - áll a dokumentumban. Az, hogy az önkormányzatoktól az állam átveszi az iskolák fenntartását, a tervek szerint 2015-ig 136,2 milliárddal kerül többe az adófizetőknek. A mindennapos testnevelés bevezetése várhatóan 82,4 milliárd forintot tesz ki a tervezet adatai alapján, a tornatermek építése pedig 2020-ig akár 224 milliárd is lehet.
A legnagyobb pluszköltség a pedagógus-életpályamodellre kell, 2015-ig 381,5 milliárd forint. A törvény 2013 szeptemberétől vezetné be a bérnövekedéssel, de a tanárok munkájának minőségi ellenőrzésével, időszakonként vizsgával járó modellt. A bevezetés évében ez 61, 2014-ben 91, 2015-ben 229,5 milliárd költségvetési pluszforrást igényel az államtitkárság számításai szerint. A köznevelési törvénytervezet háttérszámításaiból kiderül: a felső tagozatok összevonásával 2820, a szakképzés átalakításával 2284, a tankötelezettség leszállításával 4904 pedagógus-álláshely szűnik meg, azaz összesen csak a terv miatt 2015-ig 10 ezer. A gyermeklétszám csökkenése miatt pedig még több mint 4 ezer.
Az oktatási bizottsági ülésen Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár - aki Hoffmann Rózsa helyett ment el - elismerte a melléklet létezését. Elmondta, hogy Hoffmann Rózsa, amikor azt nyilatkozta, nem tud ilyen dokumentumról, talán rossz választ adott. Az iratban szereplő negatív következményekkel kapcsolatban pedig megjegyezte: "ezek nem célok, hanem következmények".
fn24.hu/edupress.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 4 hete
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 3 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 3 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?