Nem működik a vállalkozói elektronikus rendszer
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJanuártól kellene működnie annak az elektronikus rendszernek, amelyet az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdéséhez, módosításához, megszüntetéséhez kapcsolatos adminisztráció megkönnyítésére ígértek, ám az ehhez szükséges programot nem telepítették az önkormányzatoknál - tudta meg a Magyar Hírlap.
A lap cikke szerint a rendszer használata előtti dokumentumok le- és kitöltése olyan bonyolult - és olykor ellentmondásos -, hogy ahhoz nem elegendő felhasználói szintű számítógépes ismeret. Több programot és segédprogramot is telepíteni kell, ráadásul hiányos és pontatlan az útmutató, amely a dokumentumok le- és kitöltéséhez szükséges lépéseket rögzíti.
Elsőként a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) jelezte, hogy nem működik a törvény szerint 2010. január 1-jétől bevezetett rendszer. A vállalkozói érdekképviselet tájékoztatása szerint a kamaránál már jelentkeztek olyan vállalkozók, akik szerették volna módosítani a vállalkozáshoz kapcsolódó adataikat - olvasható a Magyar Hírlapban.
Elsőként a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) jelezte, hogy nem működik a törvény szerint 2010. január 1-jétől bevezetett rendszer. A vállalkozói érdekképviselet tájékoztatása szerint a kamaránál már jelentkeztek olyan vállalkozók, akik szerették volna módosítani a vállalkozáshoz kapcsolódó adataikat - olvasható a Magyar Hírlapban.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?