Nem orvosol minden problémát a vidékstratégia
A kormány tízéves vidékstratégiát dolgozott ki. Az érdekvédők úgy látják, hazánkban a családi gazdaságok működéséhez szükséges örökölt tudás hiányzik. A szakszervezetek szerint a legfontosabb alapfeltétel az úthálózat reorganizációja. Az LMP pedig hiányolta a környezeti stratégiát a koncepcióból.
Határozott jövőkép nélkül elképzelhetetlen a fejlődés, ezért a kormány 10 éves vidékstratégiája világos jövőképen, egy modern mezőgazdaság és élhető vidék kialakításán alapul - hangsúlyozta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Fenntartható Fejlődés Tanácsának ülésén a Parlamentben.
Az államtitkár az agrárium problémáiért többek között a jövőkép, a hosszú távú agrárstratégia hiányát okolta. Hangsúlyozta: ha a fő irányokról egyetértés alakul ki a társadalmi egyeztetés során és a parlament elfogadja a dokumentumot, annak mentén a kulcsterületeken nemzeti stratégiai programok indulhatnának, amelyekhez a költségvetés szerkezete is idomulna.
A bemutatott koncepció iránya elnyerte a tanács tagjainak tetszését, a felszólalók a jövőképet, a célokat támogatandónak nevezték, több kérdéskört azonban hiányosnak tartottak, és úgy vélték, hogy számos, a mezőgazdaságban meglévő feszültséget nem old fel a koncepció.
Az államtitkár felsorolt néhány, a koncepcióban hangsúlyos célt, például a szövetkezések erősítését, a természeti erőforrások megőrzését, megóvását, a nemzeti erőforrások felhasználását a közjó érdekében, a munkahelyek megőrzését, illetve a vidék megtartó erejének növelését.
A szakszervezetek nevében a vitához hozzászóló Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke (SZEF) arra hívta fel a figyelmet, hogy a stratégiáknak kohézióban kell lenniük, az ehhez szükséges taktikát is ki kell dolgozni és biztosítani kell, hogy nem csak egy politikai ciklus alatt érvényesülnek.
Jó külföldi példának nevezte a családi gazdaságok működését, de úgy vélte Magyarországon ehhez hiányzik az örökölt tudás. Az egyik legfontosabb alapfeltételnek pedig a magyar vidéki úthálózat reorganizációját nevezte, illetve a jó közúthoz kötődő közösségi közlekedést.
Jávor Benedek (LMP) hiányolta a környezeti stratégiát a koncepcióból. Úgy vélte a stratégiának hangsúlyosan kell foglalkoznia az energiakérdéssel, a termeléssel és felhasználással. Hangsúlyozta például, hogy a mezőgazdaságban jelentősen csökkenteni kellene a szén-dioxid-kibocsátást. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az értékes mezőgazdasági területek átminősítését, beépítését sem állítja meg a stratégia, noha a termőföld megőrzése alapvető cél kell hogy legyen. Támogathatónak és előremutatónak nevezte a koncepciót, megjegyezve, hogy ez önmagában nem garancia a sikerre.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?