Nem szabják át az adórendszereket északon
Nem várható adócsökkentés Hollandiában jövőre a nemzetközi gazdasági válság hatásaival együtt sem, míg Belgiumban a repülőjegy árába épített adót tervezték, ettől azonban elállt a kormány.
Mind Hollandiában, mind Belgiumban a közelmúlt választási éveihez kapcsolódva történtek változások az adórendszeren, ezért jelenleg nagyobb módosításon nem is gondolkodtak. Belgiumban - még a válság előtt - szó volt a Robin Hood-adó esetleges bevezetéséről, illetve a repülőjegyek árába épített különadóról, de az előbbiről nincs döntés, az utóbbit pedig az érintett szféra és a közvélemény nyomására egyelőre nem valósították meg.
Különösen Belgium a legnagyobb adóterhelést kiszabó európai uniós országok közé tartozik. Az ötkulcsos személyi jövedelmi adó 25-50 százalékig terjed, bevételtől függően. Előbbit 7560 euró alatt, utóbbit nem egészen 33 ezer euró fölötti jövedelem esetében kell fizetni. A társasági adó 34 százalék, kisebb profitú cégeknél 25 százalék. Az adót bizonyos esetekben 3,5-4 százalékkal csökkenteni lehet, de a változtatás - amelyről tavaly óta van külön törvény - nem függ a pénzügyi válságtól.
Hollandiában jövőre várhatóan valamelyest csökken az örökösödési adó mértéke, de ennek nincs köze a pénzügyi válsághoz, régebbi terv, ráadásul csekélyke állami bevételt érint. Egyes gazdasági szereplők, például a kisvállalkozói szövetség a válságra hivatkozva fellépett az adócsökkentés mellett a befektetések ösztönzésének érdekében. A kormány egyelőre elzárkózott ettől, de jelezte, hogy a cégköltségek csökkentésén dolgozik.
Hollandiában a természetes személyek jövedelmét megkülönböztetik aszerint, hogy milyen forrásból származik. Négykulcsos a jövedelemadó, 2,5 százaléktól 52 százalékig, de az alsó kulcsokat 31,5 százalékos tb-fizetési kötelezettséggel toldják meg.
Az áfa fő kulcsa 19 százalék, míg a nyereségadó 10-25,5 százalékos. A nyereségből korábbi évek veszteségei leírhatók, ennek jelentősége lehet a mostani válság idején. Az örökösödési adó jelenleg az érintett ingatlan értékének függvényében 5-68 százalék. Többféle környezet adót is alkalmaznak, valamint ingatlanadót, továbbá ajándék- és 29 százalék szerencsejátéknyeremény-adót.

52 százalékos szja, 25 százalékos cégadó

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?