Nem szerdán, hanem csütörtökön lesz a görög sztrájk
A tervezettnél egy nappal később, május 20-án tartanak Görögországban 24 órás általános sztrájkot az állami és a magángazdaságban dolgozókat tömörítő szakszervezetek.
A szakszervezetek a nyugdíjreform tervezete ellen tiltakoznak. A tervezett nyugdíjreform keretében fokozatosan 60 évre emelik a korkedvezményes nyugdíj alsó korhatárát, s 10 év alatt fokozatosan felemelik 65 évre a rendes nyugdíjkorhatárt is - a kormány hétfőn elfogadott elképzelése szerint, amit még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
A tervezet értelmében, elsősorban a magas nyugdíjjal rendelkezők körében visszafogják a kifizetéseket, és a jelenlegi 13 nyugdíjalap helyett hármat hoznak létre: egyet a bérből és fizetésből élők, egyet a vállalkozók, egyet pedig a agrárgazdálkodók számára. A változtatások többsége a jövő évtől, fokozatosan, 2018-ig lép hatályba.
Andreasz Loverdosz munkaügyi miniszter azt mondta, hogy a rendszer 2011 után összeomlott volna.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 5 napja
- Munkaidő-vita és sztrájkok bénítják meg a londoni metrót 6 napja
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 6 napja
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 7 napja
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 1 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 2 hete
- Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták 2 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 2 hete
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 2 hete
- Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?