Nem tárgyaltak ma a miniszterrel a hallgatók
Nem ment el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az emberi erőforrások minisztere által kezdeményezett kedd délutáni egyeztetésre. Orbán Viktor szerint nem okoztak meglepetést a terveikkel.
Döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk - írta válaszlevelében Orbán Viktor miniszterelnök Nagy Dávidnak, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökének, aki előzőleg szerda délutánra hallgatói fórumra hívta meg a kormányfőt.
A levélben az áll, hogy Orbán Viktor jó emlékekkel gondol vissza a diákok delegációjával történt múlt évi parlamenti tárgyalására, amelyen Nagy Dávid is részt vett.
"Bizonyára emlékszik rá, hogy az akkor parlamenti vita alatt álló felsőoktatási törvényről szóló megbeszélésünkön részletekbe menően mutattam be önöknek a felsőoktatás több lépcsőben történő átalakításának tervét. A rektori konferencia is megtisztelt azzal bennünket, hogy a felsőoktatás átalakításáról érdemi egyeztetésekbe bocsátkozott. Úgy érzem, döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk" - fogalmazott levelében a miniszterelnök.
Nem ment el a mai egyeztetésre a HÖOK
A HÖOK elnöke a Balog Zoltánnak címzett levelében megköszönve a tárcavezető "gesztusértékű" invitálását azt írta: a keddi egyeztetésen nem áll módjukban részt venni. Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott Nagy Dávid.
Hozzátette: ugyanakkor "örömmel állnak" az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.
Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a hallgatók. Este közel száz gödöllői egyetemista vonult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy szolidaritását fejezze ki budapesti és vidéki társaival.
Kedd reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét "foglalták el" a felsőoktatást érintő változtatások ellen tiltakozó hallgatók. A több mint hetven egyetemista át akar adni egy petíciót Demeter Ervin kormánymegbízottnak, de mivel ő a parlamentben van, a diákok egyelőre várakoznak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?