Nem tudta? Megreformálták a nyugdíjrendszert
A Portfolio úgy számolt, hogy értelmetlen nyugdíjkatasztrófával fenyegetni a népet, a "kijózanító pofont" ugyanis már megkaptuk. Az állam számára ugyanis közel 10 százalékos spórolást jelent, ha a nyugdíjba vonulás utáni 15 évben csak reálérték megtartást ígérnek a svájci indexálás helyett.
Az Index a Portfolio alapján azt írja, hogy valószínűleg már a 2006-os választások előtt tisztában voltak a politikusok a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának problémáival, azonban érdemi változások csak évekkel később történtek.
A 2006-ban a nyugdíjak kiszámítása volt a legfőbb változás. A 2006 októberében elfogadott törvénymódosítás szerint a 2013 előtt megállapított nyugdíjak esetében a havi bruttó átlagkeresetet csökkenteni kell az egyéni járulékokkal, valamint ezt követően a személyi jövedelemadóval. A lap szerint az a lépés megközelítőleg nyolc százalékkal csökkentette az induló nyugdíjak értékét, miközben egyfajta korrigálásként a korábbi részleges valorizáció helyett átálltunk a teljes valorizálásra.
Emellett a nyugdíj mellett dolgozók keresetét is terheli járulékfizetési kötelezettség és ekkor került be a törvénybe a nyugdíj melletti munkavégzés esetén a keresetkorlát is.
Nyilvánvaló volt, hogy a nyugdíjrendszer így már nem tartható fenn, az állami pillér ugyanis hosszabb távon tartósan deficites lett volna, írja a lap. A Bajnai-kormány pedig a korhatáremelés, az alacsonyabb nyugdíjemelés, a 13 havi nyugdíj elvétele és a korai nyugdíjazás visszaszorítása mellett döntött.
Érdekes módon a legnagyobb megtakarítást az új indexálási szabállyal lehetett elérni a Pénzügyminisztérium modellje szerint, hiszen hosszabb távon 1.5 százalékkal csökken a GDP arányos kiadás ennek köszönhetően.
Portfolio/Index
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 2 hete
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 2 hete
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 2 hete
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 2 hete
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 3 hete
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 3 hete
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 3 hete
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 3 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben