Nem ugrott meg a munkanélküliek száma Vasban
Érezhetően lassult áprilisban a munkanélküliség növekedésének üteme Vas megyében - mondta hétfőn Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgató-helyettese.
A munkaügyi központ regisztrációjában áprilisban 11 ezer 981 álláskereső szerepelt, a márciusi 11 ezer 806 regisztrált álláskeresővel szemben, ez mindössze 1,5 százalékos emelkedés, a februári 18 százalékos növekedéssel szemben. A munkanélküliségi ráta márciusban 9,6 százalékos, áprilisban pedig 9,7 százalékos volt, ami viszont csak 0,1 százalékos növekedés. Pozitív változás az is, hogy a megyében áprilisban már 5.560 újonnan bejelentett, üres álláshelyet regisztráltak, ami több mint a megelőző év hasonló időszakában volt. "Ez az évben az első olyan hónap, amikor az üres álláshelyek száma meghaladja az előző év hasonló időszakához mértet, márciusban például 4.281, februárban pedig csak 2.056 üres állást tartottunk nyilván" - mondta.
Kovács Péter hozzátette: a megyében az elmúlt hónapokban nem volt jelentős számú munkahelyteremtéssel járó beruházás, a mégis kedvezőnek tűnő folyamat inkább abból ered, hogy az önkormányzatok az "Út a munkához" elnevezésű program jegyében igyekeznek közcélú munkát adni az úgynevezett "rendelkezésre állási támogatásban", rendszeres szociális segélyben részesülők számára és az ő foglalkoztatásuk, illetve az így keletkező álláshelyek jelennek meg a munkaügyi statisztikákban.
MTI/Magyar Nemzet

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek