Nem veszi át mandátumát az MSZP-s Gőgös Zoltán
Nem veszi át parlamenti képviselői mandátumát és nem vállal vezető tisztséget az MSZP-ben a szocialista Gőgös Zoltán. Lemondásával Harangozó Tamás - az országos listán következő politikus - kerülhet be a parlamentbe. - írja az MTI.
Az MSZP vasárnap lemondott elnökhelyettese kedden az MTI-nek nyilatkozva - megerősítve az ATV-n elmondottakat - közölte, már korábban arra az elhatározásra jutott, hogy nem fog tovább politizálni, ha a Fidesz-KDNP kétharmadot szerez a választáson.
"Mezei párttagként" segíti a pártot - tette hozzá, jelezve, hogy az MSZP júniusi tisztújításáig betölti a párt Veszprém megyei elnöki posztját.
Gőgös Zoltán azt mondta, Harangozó Tamásnak ott a helye az Országgyűlésben. Hozzátette: más embert is szívesen bevinne, de neki csak egy mandátuma van.
Azon véleményének is hangot adott, hogy hiába akarna segíteni a vidéki embereknek, nem tudna, inkább csak ártana, mert "mindenhol bosszúállás van". Azt még nem tudta megmondani, hogy a jövőben mivel fog foglalkozni.
Gőgös Zoltán egyetért azzal, hogy folytatni kell a változás szövetségét, de annak formájában már nem kíván beleszólni.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?