kapubanner for mobile

Nem volt melegedőhelyiség: meghalt egy biztonsági őr

Holtan találtak egy biztonsági őrt egy Kolontár környéki építési területen kedden - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szóvivője szerdán az MTI-vel.

Gedeon András tájékoztatása szerint a biztonsági őr a 24 órás szolgálatának ideje alatt a saját gépkocsiját használta fedett pihenőhelyként, annak fűtését egy kempinggázpalackra szerelt hősugárzó berendezéssel oldotta meg. A körülmények alapján nem zárható ki a fulladás, illetve a szén-monoxid-mérgezés, de a 40 éves őr halálának pontos okát boncolás fogja megállapítani - tette hozzá a szóvivő.

Közlése szerint a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve a bejelentés után megkezdte a munkabaleset kivizsgálását. Azonnali intézkedésként a munkavédelmi felügyelők felfüggesztették a vagyonvédelmi tevékenységet a helyszínen addig, amíg ott a jogszabályban előírt pihenő- és melegedőhelyiség nem lesz biztosított.

Mint kifejtették, az idén december elsejéig a munkavédelmi felügyelőségek összesen 17327 munkabalesetről értesültek, ezek közül 71 végződött halállal. Valamilyen őrzési tevékenység közben 140-en sérültek meg. Ezt az ágazatot tekintve az idei év első halálos munkabalesetének az áldozata a Kolontár közelében most elhunyt férfi.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek