Nemzetközi állásbörzét rendez az EURES
Nemzetközi információs- és állásbörzét rendez az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) október 17-én Budapesten - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.
Az immár negyedik alkalommal megrendezett eseményen az álláskeresők közvetlenül találkozhatnak a külföldi munkaadókkal, megismerhetik az állásokat kínáló országok viszonyait és jogi segítséget is kaphatnak, valamint ingyenes pályaválasztási, uniós továbbtanulási és önéletrajz-írási tanácsadás is a látogatók rendelkezésére áll.
A közlemény kiemeli: az Európai Unióban hivatalosan jelenleg is több mint 800.000 állás vár betöltésre, és sokszor csak a munkaerő megfelelő mobilitása - azaz a munkalehetőség helyén történő megjelenése - hiányzik.
A rendezvényen a legkülönfélébb munkakörökbe keresnek majd jelentkezőket, az álláslehetőségek részletei folyamatosan kerülnek fel a rendezvény honlapjára (www.nemzetkoziallasborze.hu).
A szervezők tájékoztatása szerint az eddigi állásbörzéken körülbelül 3.500 érdeklődő vett részt, azonban az idén a válság miatt még több álláskeresőt várnak.
Az EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat) 1993-ban jött létre és 31 európai ország Állami Foglalkoztatási Szolgálatát tömöríti magában. Tagjai az Európai Gazdasági Térség országai: az EU-tagállamok, valamint Norvégia, Izland, Liechtenstein és Svájc. A magyarországi EURES hálózat célja, hogy tájékoztatást, útmutatást és tanácsadást nyújtson az érdeklődők számára az Európai Gazdasági Térség álláslehetőségeiről, valamint élet- és munkakörülményeiről, illetve hogy segítséget nyújtson azon munkáltatók számára, akik más országokból érkező munkavállalókat szeretnének alkalmazni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?