Neves áruházláncok dőlhetnek be Németországban
A németországi Karstadt áruházlánc, illetve anyavállalata, az Arcandor csődje nyomán szakértők áruház-bezárási hullámot jósolnak a következő években Németországban: a mintegy 200 Karstadt és Kaufhof áruház kétharmadát a következő években be kell zárni, így 45 német városban csak 60-70 maradna meg ezekből.
A németországi boltok csődjével foglalkozó tanulmány szerint főként a kisebb városokban tűnnek majd el az Arcandorhoz tartozó áruházak, csak a 200 ezer lakosnál többel rendelkező településeken van esély arra, hogy ezek bírják a versenyt az alacsonyabb árakon működő versenytársakkal.
Németország egyik legnépszerűbb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező áruházlánca, a Karstadt tulajdonosa, az Arcandor cég június elején kért csődvédelmet. A lépés következtében 43 ezer alkalmazott munkahelyét fenyegeti veszély. Szakértők szerint az ország eddigi legnagyobb csődjéről van szó. Ilyen nagyságrendű csődeljárás Németországban eddig még nem indult. A Focus magazin banki körökre hivatkozó értesülése szerint szeptember végén kezdődik meg a Karstadt áruházak értékesítése.
Előzőleg a német kormány elutasította az idegenforgalmi és kereskedelmi konszern csaknem 440 millió eurót kitevő rendkívüli hitelsegélyre, továbbá állami garanciavállalásra vonatkozó kérelmét. Angela Merkel kancellárral az élen ugyanis úgy ítélte meg, hogy a teljes mértékben fizetésképtelenné vált Arcandor csődje nem a jelenlegi gazdasági válság, hanem mindenekelőtt a vállalat korábbi vezetése által elkövetett mulasztások következménye. A kormány ugyanakkor nem tartotta elfogadhatónak az Arcandor által előterjesztett "jövőkoncepciót" sem.
Az Arcandor - illetve a Karstadt - ügye Németországban nagy felzúdulást keltett. Az Opel - még mindig kockázatosnak tűnő - megsegítése után azonban valószínűvé vált, hogy a kormány az Arcandor esetében nem vállal újabb mentőakciót. Az Arcandorhoz tartozik a Quelle áruházlánc is, amelynek súlya ma már eltörpül az előbbi mellett. A Quellénél mintegy 8000 alkalmazott sorsa bizonytalan. Az áruházak a csődvédelem bejelentése után is folytatták tevékenységüket. Merkel kancellár az alkalmazottakat biztosította arról, hogy a bérek kifizetését három hónapig, azaz augusztusig garantálják. Ami a jövőt illeti, szó van arról, hogy az Arcandor, illetve annak egy része a Metro áruházlánccal olvad össze. A Metro konszern már korábban jelezte érdeklődését, s jelezte, hogy a Karstadt áruházakból mintegy 60-at megtartana.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon