kapubanner for mobile

NFSZ: sosem volt még ilyen kevés álláskereső októberben

Tavaly októberhez képest 4,3 százalékkal csökkent az álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint.

Az egy évvel korábbi kimutatáshoz képest több mint tízezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásából származó friss adatnál októberben még sosem mértek alacsonyabbat - ismertette szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat idén októberben 235 634 álláskeresőt tartott nyilván a szervezet legújabb gyorsjelentése szerint. A tizedik hónapban korábban egyetlen évben sem rögzítettek ilyen alacsony szintet, a járványhelyzet előtti csúcsérték is meghaladta a 239 ezret. 2021 októberéhez viszonyítva 4,3, idén szeptemberhez képest pedig 1,1 százalékos mérséklődés tapasztalható az álláskeresők számában. 2022 nyarán minden eddiginél kevesebben voltak munka nélkül a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása szerint. Júniusban a regisztrált álláskeresők száma rekordszintre, 230 ezer közelébe csökkent, és minimális elmozdulásokkal július-augusztusban is hasonlóképpen alakult. Mostanáig 2019-ben mérték a legjobb éves átlagot, amely azonban így sem süllyedt 250 ezer fő alá. Az idei első tíz hónap összesített mutatója ezzel szemben még a 240 ezres szint alá is befér - ismertette a TIM.

Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár kifejtette: "a koronavírus magyarországi megjelenése után néhány hónap alatt másfélszeresére futott fel az álláskeresők száma. A szomszédságunkban zajló háború egyelőre nem járt hasonló következményekkel, de az energiahordozók szankciós felára miatt lépnünk kell a hazai munkahelyek megtartása érdekében is. Ezért indítottuk el a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozások energiatámogatási programját, amely már a regisztrációs szakasznál tart. A sikeresen pályázó cégektől többletként jelentkező rezsiterheik felét vállaljuk át, miközben energiahatékonysági beruházásaik ösztönzésével tartós megtakarításokhoz segítjük őket " - idézte államtitkára szavait a TIM.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek