kapubanner for mobile

Nincs kivétel: marad a kétmilliós végkielégítések feletti különadó

A Fidesz-frakció és a kormány döntése értelmében a közszféra végkielégítéseit sújtó 98 százalékos adót 3,4 millió forint helyett az eredeti tervek szerint 2 millió forint felett kell majd megfizetni. A kormányoldal nem kívánt kivételeket tenni - indokolta a döntést a fideszes Rogán Antal kedden az MTI-nek.

Az Országgyűlés hétfőn elutasította a gazdasági bizottsági azon módosító indítványát, amely alapján legalább húsz év időtartamú jogviszony esetén kettőről 3,4 millió forintra emelkedett volna az az összeghatár, ami felett a közszférában a tervek szerint 98 százalékos adó sújtja majd a végkielégítéseket.

A húsz évet el nem érő munkaviszony esetében megmaradt volna az eredeti elképzelésben szereplő kétmillió forintos összeghatár.

A parlament 103 igen, 246 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett utasította el az indítványt, az ellen voksolt a Fidesz és a KDNP, igennel az MSZP, a Jobbik és az LMP szavazott. Nemmel voksolt Rogán Antal is, a gazdasági bizottsági indítványt elnökként aláíró fideszes képviselő.

E szerint a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomag jövő heti zárószavazásán elfogadandó törvény e passzusa - az eredeti előterjesztésnek megfelelően - úgy szól majd: a 98 százalékos, a magánszemélyeket sújtó, a közszférát érintő különadó alapja a végigelégítés 2 millió forintot meghaladó része.

Rogán Antal az MTI-nek kedden elmondta: a bizottság azért adta be az indítványt, hogy nyitva hagyja a lehetőséget a döntés előtt, de végül a frakció és a kormány sem támogatta azt. Ennek okáról annyit mondott: úgy döntöttek, hogy a végkielégítési plafon egyformán legyen mindenkire érvényes a szférában, az alól ne legyen kivétel. Hozzátette: személy szerint tartalmilag elfogadhatónak tartotta volna a plafon megemelését, de a 2 milliós összeghatárt is jó megoldásnak tartja.

Leszögezte: nincs abban semmi meglepő, hogy bár ő írta alá az indítványt, végül ő maga is nemmel szavazott.

A PDSZ korábban jelezte: módosítani kell az előterjesztést úgy, hogy az, a legalább húsz éve a közszférában dolgozókra ne vonatkozzon. Kezdeményezték, hogy ha ez nem kodifikálható, akkor a rendelkezés a havi bruttó 350-400 ezer forintot, illetve az annál kevesebbet keresőkre ne vonatkozzon, illetve ha ez sem nem kodifikálható, akkor a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alatti intézmények dolgozóit vegyék ki a törvény hatálya alól, vagy a 2 milliós határt növeljék legalább 3,4 millióra.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk