kapubanner for mobile

Női karrierek: mi a helyzet 40 és 50 felett?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több mint 130 résztvevője volt a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) "női karrier korhatár nélkül" kezdeményezése keretében "Női karrier 40 és 50 év felett" címmel, nagy sikerrel megrendezett konferenciájának, amelyet 2010. november 20-án szombaton a Gerbeaud Házban rendeztek meg.

A 2003-ban alapított MNKSZ, amely a női foglalkoztatás bővítése, az esélyegyenlőség fokozottabb érvényesülése érdekében feladatának tekinti a kormányzati-, az üzleti-, a tudományos-, és civil szféra közötti párbeszéd elősegítését, az OFA támogatásával megvalósuló "Női karrier 40 és 50 év felett" konferenciáján az idősüggyel és a női esélyegyenlőség ügyével foglalkozott.

Neves magyar és külföldi előadók bevonásával közösen elemezték a problémákat és keresték a megoldásokat az idősebb nők munkaerő-piaci részvételének előmozdítása érdekében.

Gurmai Zita, a MNKSZ Tiszteletbeli Tanácsadó Testületének elnöke arról beszélt előadásában, hogy az idősödő nőket speciális kihívások érik, melyek megoldása csak úgy lehetséges, ha a női életpályákra egységes folyamatként tekintünk. "Ha a 40, 50, 60 feletti, illetve a nyugdíjas nők problémáit akarjuk megoldani, akkor a női életpályák egészére oda kell figyelnünk, a munkaerőpiacra való belépéstől és a gyermekvállalás utáni visszatéréstől kezdve a bérszakadékon, a női ingyenmunkákon át egészen a férfiak és nők közötti hatalmas nyugdíj-különbségekig".













A magyar európai parlamenti képviselő hozzátette, meggyőződése szerint "ezen a téren az államnak van keresnivalója, használnia kell a szabályozás és a pénzügyi-adóügyi ösztönzés teljes tárházát". Mint mondta, az európai szocialisták nőszervezetében annyira fontosnak tartják ezt a témát, hogy 2011-es munkájuk során az idősödő nők problémáit kiemelt témaként kezelik majd.

A konferenciára díszvendégként meghívták Roman Kowalskit, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki köszöntőjében hangsúlyozta: "régiós és uniós szinten egyaránt össze kell hangolni a kormányzati és piaci szereplők céljait az egyenjogúság területén, ami a soros magyar és lengyel EU elnökség alatt is napirenden kell, hogy maradjon. A magyar és a magyart felváltó lengyel EU elnökség kiváló alkalom lehet szorosabb lengyel-magyar együttműködések megkötésére a 40 év feletti nők karrierjének témájában."
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek