Női vezérigazgatója lesz a General Motorsnak
A General Motors (GM) történetében először női vezérigazgatója lesz az amerikai autógyártónak. A cég irányítását Mary Barra veszi át Dan Akersontól, aki 2010 óta vezette a céget. Barra jelenleg a GM-en belül a termékfejlesztésért és a minőségbiztosításért felelős - írta a Bloomberg hírügynökség bennfentes forrásokra hivatkozva.
A Bloomberg.com hírei szerint Akerson először a dolgozóknak jelentette be, hogy lemond vezérigazgatói posztjáról. A GM szóvivője kezdetben nem kommentálta az értesüléseket, de nagyjából 30 perc után a cég hivatalos közleményben erősítette meg a vezetőváltást.
Mary Barra mellett piaci elemzők esélyesnek tartották a vezérigazgatói posztra a GM észak-amerikai üzletágának elnökét, Mark Reusst, a pénzügyi vezérigazgatót, Dan Ammannt és Seve Girsky vezérigazgató-helyettest is. Az elemzők szerint a vezetőváltás nagyon fontos egy autógyártó cég életében, mert a vezető személye több milliárd dolláros eltérést jelenthet bevételekben.
Barra nemcsak a GM első női vezérigazgatója lesz, hanem az egész autóiparban ő lesz az első nő, aki ilyen magasra jutott. Barra 1980-ban, húszéves kora előtt csatlakozott a GM-hez az egyik szakképző intézet hallgatójaként, innen küzdötte fel magát egészen a vezérigazgatói posztig. Volt üzemvezető, a mérnöki üzletág alelnöke, több üzletág vezérigazgatója, irányította a humánerőforrás osztályt, és közben a Stanford egyetemen MBA diplomát szerzett.
Dan Akerson az idén már utalt rá, hogy pár éven belül egy nő vezetheti majd Amerika valamelyik három nagy autógyártójának egyikét. Most már lehet tudni, hogy Mary Barrára gondolt. Akerson elvileg 2014 elejéig maradt volna a GM vezetője, de családi okok miatt előbbre hozta távozását.
A General Motors cégcsoportnak 2012-ben 152,3 milliárd dollár bevétele volt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?