Nők, férfiak és a pénzügyek: miben hasonlítunk, miben különbözünk?
A nők nemzetközi összesítésben több mint 9000 milliárd euró értéket termelnek, mely több mint India és Kína GDP-je együtt. További érdekes adat, hogy Kelet-Európában a kkv-k több mint 40 százaléka női tulajdonban van . És ez csak néhány mutató arra vonatkozóan, hogy miért fontos a nők igényeire is odafigyelni akár pénzügyek terén is. Ennek apropóján az UniCredit magyarországi kutatása megvizsgálta, hogy milyen különbségek léteznek a nemek pénzügyekkel kapcsolatos szokásaiban.
A több mint 1300 ügyfél megkérdezésével készült országos, nem reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a nemek között nagyságrendi eltérés van a szabadidős célokra elköltött összegben. A megkérdezett nők havonta 11.390, míg a férfiak 17.300 forintot szánnak a hobbijukra. A sztereotípiával ellentétben a megkérdezett hölgyek közül csak feleannyian áldoznak kultúrára, mint férfitársaik. Meglepő adat továbbá, hogy – bár a kertészkedést és az utazást sokan inkább a nők által kedvelt tevékenységeknek tartják – erre a célra is több férfi ad ki pénzt, mint nő.
A pénzügyeikkel kapcsolatos döntések előtt mind a férfiaknak, mind a nőknek több mint a fele szakértő tanácsát kéri. A férfiak között azonban háromszor annyian vannak, akik a megtakarítási döntéseik során saját tudásukra, tapasztalataikra mernek támaszkodni. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a férfiak között többen vannak (40 százalék), akik döntésük előtt mindig összehasonlítják a különböző banki ajánlatokat, míg a nők között ez az arány csak 30 százalékos. A hölgyekre ugyanakkor inkább jellemző, hogy a bankok honlapja vagy a netes kalkulátorok mellett ismerősökre is támaszkodnak: 17 százalékuk családon belül is tájékozódik, barátokat is megkérdez, míg a férfiaknak csak 12 százaléka teszi ezt.
A kutatásból úgy tűnik, hogy a férfiak nemcsak magabiztosabban, de szívesebben is foglalkoznak pénzügyeik tervezésével. A megfelelő megtakarítási forma kiválasztásakor a nők 82 százaléka előnyben részesíti azt, amivel nem kell havonta foglalkozni. Részvénybe, befektetési alapokba vagy egyéb értékpapírba a férfiak 53 százaléka fektet, a nők nagy többsége viszont minimális kockázatot sem szeretne vállalni megtakarításai elhelyezésekor: 89 százalékuk számára a biztonság a legfontosabb tényező. Ezzel együtt a magasabb hozam érdekében már a nők 40 százaléka is hajlandó némi kockázatot vállalni, a férfiaknak pedig 55 százaléka.
A nők között magasabb azoknak az aránya, akik többnyire már a hó elején félretesznek egy meghatározott összeget, vagy úgy gazdálkodnak, hogy a hónap végén megmaradt pénzüket rendszeresen félretehessék. A férfiakra inkább az jellemző, hogy akkor takarékoskodnak, amikor nagyobb összeghez jutnak. Mégis, annak ellenére, hogy a nők a pénzügyeiket tekintve megfontoltabbak, kockázatkerülőbbek, saját bevallásuk szerint hajlamosabbak arra is, hogy többet költsenek az eltervezettnél: 36 százalékukkal ez gyakran előfordul, míg a férfiaknak csak 29 százaléka mondta ugyanezt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?