kapubanner for mobile

Nőtt az Erasmus programban külföldön tanulók létszáma

Az előző évhez képest a 2011/2012-es tanévben 4,5 százalékkal nőtt az Erasmus európai oktatásfinanszírozási program keretében külföldi felsőoktatási intézményekben tanuló magyar hallgatók létszáma - hangzott el az idén 25 éves ösztöndíjprogram magyarországi eredményeit ismertető budapesti sajtótájékoztatón szerdán. Bemutatták a Mindent az Oktatásról Hallgatóknak (MOHA) magazinnak az évfordulóra kiadott különszámát is.

Az Erasmus magyarországi koordinálását végző Tempus Közalapítvány (TKA) részéről Bokodi Szabolcs programkoordinátor elmondta, hogy az előző tanévben tanulmányok folytatása és szakmai tapasztalatszerzés céljából 4353-an tanultak európai felsőoktatási intézményekben, 4,5 százalékkal többen, mint a 2010/2011-es tanévben. A statisztikai adatokról szólva hangsúlyozta, hogy az Erasmus révén Magyarországról kiutazók és a Magyarországra beutazók létszáma évről évre folyamatosan emelkedik és közeledik egymáshoz, de egyelőre több a kiutazó.

A magyar hallgatók átlagosan öt hónapot töltenek külföldön, szakmai gyakorlat esetén pedig négy hónapot. Átlagosan 380 euró ösztöndíjat kapnak havonta a hallgatók, szakmai gyakorlat végzéséhez pedig némileg magasabb a támogatás. Bokodi Szabolcs külön kiemelte, hogy az Erasmus programban az oktatók is egyre nagyobb számban vesznek részt. Tavaly 1076 kiutazót regisztráltak, és a beutazók létszáma meghaladta a 800-at. A legtöbb ösztöndíjat egy pécsi hallgató kapta, 9 hónapra 7255 eurót, egy székesfehérvári hallgató pedig 90 kreditet szerzett 10 hónap alatt Norvégiában. Az eddigi legidősebb magyar hallgató 1952-es születésű volt. Lebhardt Olivér, a MOHA magazin főszerkesztője elmondta, kiadványuk az egyre bonyolultabbá váló felsőoktatási világhoz akar segítséget nyújtani. A magazin két éve a külföldi tanulási lehetőségeket figyelembe véve felsőoktatási rangsort is összeállít. Magyarország esetében mindkétszer a Budapesti Corvinus Egyetem végzett az élen.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek