Növelhető a foglalkoztatás a mezőgazdaságban
A megújuló energiaforrásokban rejlő mezőgazdasági lehetőségek kihasználásával az egyre jobban gépesített, modernizálódó agráriumban is növelhető a foglalkoztatottak száma - mondta Gőgös Zoltán földművelésügyi és vidékfejlesztési államtitkár.
Gőgös Zoltán a Mezőgazdasági Ágazati Párbeszéd Bizottság konferenciáján elmondta: a magyar mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 1992-ben még a teljes foglalkoztatottak 11,4 százaléka volt, 2007-ben azonban már 4,7 százalékra csökkent.
Kiemelte: a környezeti adottságok alapján Magyarország elsősorban a mezőgazdaság teljesítményének növelésével tehet eleget annak az Európai Unió által előírt környezetvédelmi célkitűzésnek, amely szerint 2020-ig 20 százalékkal kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást és növelni kell a megújuló energiaforrást.
Az ágazat eddig ki nem aknázott kapacitásainak köszönhetően pedig egyszerre lehetséges a szükséges élelmiszer- és bioenergetikai alapanyagok előállítása - fűzte hozzá az államtitkár.
A mezőgazdaságban dolgozók arányának növelésére a kormány folyamatosan kitüntetett támogatásban részesíti a szántóföldi termelésnél nagyobb élőmunka igényű állattenyésztést, illetve a kertészetet.
A foglalkoztatottság növelése érdekében ugyanakkor elengedhetetlen a versenyképesség növelése is, amihez egyebek mellett az is szükséges, hogy a magyarországi jogszabályok ne rójanak a versenytársakra hárulóknál nehezebb terheket a magyar állampolgárokra - fejtette ki Gőgös Zoltán.
Hozzátette: független szakértők számításai szerint a magyar gazdaságban 600-700 milliárd forintos többletköltséget jelentenek a felesleges szabályok.
Az Út a munkához programra kitérve az államtitkár úgy vélte, hogy az elképzelés sikerességéhez több tízezer embernek kell értelmes munkát találni, egyebek mellett a mezőgazdaság és az erdészet területén. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a munkavállalókat ne a jelenlegi elképzelések szerinti 4-5 csatornán kelljen kiközvetíteni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?