Növelné a munkaidőt a német informatikai óriás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚjabb németországi cég jelezte, hogy át akar térni a 40 órás munkahétre: a Fujitsu Siemens számítástechnikai vállalat vezérigazgatója a Die Weltnek nyilatkozva azt közölte, hogy a piac jelenlegi állása mellett költségszempontból nem tudják tartani a 35 órás hetet.
Bernd Bischoff elmondta, hogy Németországban még megmaradt két üzemükben, Augsburgban és Sömmerdában elkezdték a tárgyalást az üzemi tanáccsal a hosszabb munkahét bevezetéséről. Az augsburgi gyárban 2000, Sömmerdában 400 főt foglalkoztatnak.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint a márciussal végződött folyó pénzügyi év első negyedében a várakozásokkal ellentétben erőteljesen zsugorodott a PC-piac, különösen Németországban alakultak nagyon rosszul az eladások: a Fujitsu Siemens árbevétele 2 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor évente átlagosan 10 százalékkal mérséklődik az ár.
Mint arról korábban az mfor.hu is beszámolt, elsősorban az autóipari konszernek szeretnék növelni a munkaidőt. A legnagyobb európai autógyártó vállalat, a Volkswagen például júniusban jelentette be, hogy - a jelenleg 28,8 óráról - visszatérne a korábban alkalmazott 35 órás munkahétre, a foglalkoztatottak által ledolgozandó plusz órákat azonban nem kívánja kifizetni.
MTI/Menedzsment Fórum

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek