kapubanner for mobile

Nyílt levélben kérnek béremelést Orbán Viktortól a vízügyi dolgozóknak

A szakszervezeti vezető szerint a lakosság vízellátása is veszélybe kerülhet, ha a dolgozók rövid időn belül nem kapják meg a 4 százalékos bérfejlesztést.

Orbán Viktornak írt nyílt levélben kért bérfejlesztést a vízügyi dolgozók részére a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetségének (VSZOÁSZ) elnöke, Pető Sándor - írja a 24.hu.  Mint az elnök írta, az év elején a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának ülésén már jelezték, hogy a 2021-ben aláírt, az idei évre szóló bérmegállapodásban szereplő alapbérfejlesztés nem nyújt fedezetet a fogyasztói árak drasztikus emelkedésére.  Mivel csökkentették a a szociális hozzájárulási adót, ami miatt 4 százalékkal csökkent a társaságoknál a foglalkoztatás terhe, a szakszervezet azt kérte, hogy ezt a 4 százalékot alapbérfejlesztésre fordítsák. A béremelés az év elején a MÁV-nál, a Volánnál és a Magyar Postánál megtörtént, a víziközmű társaságoknál azonban azóta sem.

A levél szerint az állam először a választások, illetve az új kormány megalakulása utánra kérte halasztani a béremelést, de ez akkor sem történt meg. A bérfejlesztési kérelemmel augusztusban a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz (TIM) fordult, amit csak egy szeptemberi egyeztetés követett, bérfejlesztés nem. Októberben ismét sürgették az emelést, de ez sem vezetett eredményre, ezért fordultak most a miniszterelnökhöz. Pető Sándor szerint a víziközmű szolgáltatásban dolgozók átlag alatt keresnek, ami miatt megélhetési problémákkal küzdenek, jelentős az elvándorlás, a kieső munkaerő pótlása pedig ellehetetlenült az alacsony bérek miatt, ami már a biztonságos ellátást veszélyezteti.

Mint a szakszervezeti vezető írja, a közel 8000 dolgozó problémáit a 4 százalékos emelésem sem oldaná meg, de hozzájárulhatna a munkabéke helyreállításához. Hozzátette: ha nem kapják meg rövid időn belül a 4 százalékos bérfejlesztést év elejéig visszamenőleg, akkor a lakosság vízellátása is veszélybe kerülhet az elvándorlás és a távozó munkaerő pótlásának nehézségei miatt.

 

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek