Nyitottabbak a cégek a távmunkára, de még nem teljes a bizalom
Tízből hat cégvezető szerint a távmunka hatására fejlődött az alkalmazottak motivációja és elkötelezettsége.
A munkavállalók 80 százaléka és a felsővezetők kétharmada is támogatja az otthoni munkavégzést - írja a Népszava a profession.hu kutatására hivatkozva. Öt évvel ezelőtt egy hasonló felmérésben a cégvezetők kicsivel több mint fele gondolta úgy, hogy dolgozóik otthonról is elvégezhetik a munkájukat.
A dolgozók igénye ugyanakkor nem változott, 78 százalékuk már 2014-ben is élt volna a lehetőséggel. A cégvezetők közül egyre többen próbálták már ki az otthoni munkavégzést, ennek is köszönhető, hogy már többen támogatnák, mint 5 éve: a korábbi 27 százalékhoz képest ma már 61 százalékuk próbálta ki a távmunkát. A középvezetők esetében ez az arány 23 százalékról 65-re ugrott. Némileg árnyalja a képet, hogy a teljes munkavállalói körnek csak 18 százaléka próbálhatta ki az otthoni munkavégzést. A cégvezetők kétharmada úgy gondolja, a távmunkával el tudnak térni a szokásos munkaidőhöz kapcsolódó időbeosztástól, a dolgozók pedig kevesebb időt töltenek közlekedéssel, amivel pénzt is spórolnak. Tízből hat cégvezető szerint fejlődött az alkalmazottak motivációja és elkötelezettsége.
Hogy ennek ellenére miért nem vezették be nagyobb arányban a cégek az otthonról történő munkavégzést? Minden második cégvezető attól tart, hogy így csökkenne az alkalmazottak feletti kontroll, és a dolgozók számára összemosódna a munka és a magánélet határvonala. A válaszadók szerint az újságírás, az informatika, a marketing és PR feladatok, valamint az értékesítési munkaköröknél lehet alkalmazni a távmunkát.
Népszava

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon