kapubanner for mobile

Nyolcszázötven ember kaphat munkát egy szolnoki beruházásnak köszönhetően

Kínai citromsavgyár létesítésről írtak alá szándéknyilatkozatot kedden Szolnokon. A gyár kereken háromszázötven embernek biztosítana pénzkereseti lehetőséget, és további ötszáz ember az alapanyag-ellátás, és a szállítás révén kapna munkát - írja az MTI nyomán az Index.

A gyár építésének egyik alapfeltétele, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) támogassa azt a törekvést, hogy mindez egy kiemelt állami beruházás keretében történjen meg. Ennek érdekében tárgyalást kezdeményeztünk Fazekas Sándorral, a tárca vezetőjével - mondta el a dokumentum aláírása után Szalay Ferenc, a város fideszes polgármestere.

Amennyiben a VM megadja ezt a támogatást, egy nemzetközi projekt-szervező céggel közösen elkészítik a beruházás megvalósításának menetrendjét - tette hozzá a városvezető.

Szalay Ferenc tájékoztatása szerint a tervek egy évi hatvan ezer tonna citromsavat készítő gyárról szólnak, amely húsz hektáron épülne fel a Szolnoki Ipari Parkban, a beruházás összköltsége pedig kilencven millió dollárt tenne ki. Megépítése után kereken háromszázötven embernek biztosítana pénzkereseti lehetőséget, és további ötszáz ember az alapanyag-ellátás és a szállítás révén kapna munkát.

MTI/Index
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek