Nyom nélkül a tb rendszerben: érdemes ellenőrizni a munkáltatót
Érdemes ellenőrizni nyilvántartott adatainkat, ha nem akarunk húsz-harminc év múlva azzal szembesülni, hogy több éves munkaviszonyuknak nincs nyoma, így ezek az évek nem számítanak bele a szolgálati időbe, így nyugdíj sem jár utána.
Megéri ellenőrizni, hogy munkáltatónk rendben fizeti-e utánunk a járulékokat, hogy minden munkában töltött napunknak legyen nyoma a nyugdíjunk kiszámításakor.
1998-tól számítógépes nyilvántartáson vezetik ugyan a bevallást, csak az a probléma, hogy a dolgozó nem tud arról, ha valami miatt nincsenek benne az adatai a rendszerben. Pedig az jellemzően a munkáltató hibája. Ha a mai aktív dolgozók egy évenkénti kimutatáson láthatnák, stimmel-e a nyilvántartásuk, akkor még előkeríthetnék a munkáltatójukat és számon kérhetnék rajta a járulékbevallást és -befizetést. Csakhogy vannak olyan cégek, ahol a dolgozó azért nem látszódik a tb rendszerben, mert hivatalosan nem is foglalkoztatták.
Hidasi László főosztályvezető elmondása szerint bárki lekérheti az adatait az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól. Tíz évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt pedig lehetőség van arra, hogy a szolgálati idő elismerését kérjük a nyugdíjbiztosítótól. Külön kérelemre a nyugdíjbiztosító igazolja azt is, hogy mennyi a nyugdíjra jogosító szolgálati idő, sőt a kereseti adatokat is megadja.
A tapasztalat azoban azt mutatja, hogy kevesen élnek ezzel a lehetőséggel és sokan azt sem tudják, hogy a szolgálati időnél is többet számít a nyugdíj kiszámításánál az, mennyi járulékot fizettek.
MR1 Kossuth Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?