Nyugdíj 40 év munka után: a férfiaknak is megadná a Jobbik
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Jobbik alelnöke szerint a tervezettnél magasabb szociális adóbevételek lehetővé teszik, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munkaviszony után, ezért ezt a lehetőséget biztosítani kell.
Sneider Tamás a sajtótájékoztatón arról beszélt: azzal, hogy beindultak a természetes gazdasági folyamatok és - elsősorban a versenyszférában - reálértékben is jelentősebb béremelés következett be, megnőtt a befolyt adók mértéke is.
A szociális hozzájárulási adót 2014-ben 2131 milliárd forintra, idén pedig 2603 milliárd forintra tervezték, azaz 470 milliárd forinttal nőtt ez az adónem - tette hozzá, kiemelve: ennek töredékéből meg lehetne valósítani a férfiak 40 programot. Az adót - miután korábban nyugdíjjárulék volt - kizárólag a nyugdíjas, illetve az azt közelítő emberekre kellene fordítani - jelentette ki az ellenzéki politikus.
Azt is szorgalmazta, hogy javaslatukat a szakszervezetek is tűzzék zászlajukra.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?