Nyugdíjcunami fenyeget: az USA az első áldozat
A demográfiai csúcs gyermekeinek, avagy az úgynevezett "erős generációnak" a történelem talán legsúlyosabb nyugdíj-kihívásával kell szembenéznie.
Az Egyesült Államokban jelenleg kialakuló fejlemények előre jelzik azokat a kihívásokat, amelyekkel más országok is szembesülhetnek az elkövetkező években. Az Allianz legutóbbi demográfiai tanulmánya alaposan elemzi ezt a ketyegő demográfiai időzített bombát mondta el Jay Ralph, az Allianz NAFTA (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény) régióért felelős igazgatósági tagja.
Az USA szembesül először a cunamihatással
A demográfiai csúcs szülöttei az Egyesült Államokban érik el először a nyugdíjkorhatárt. Ennek a folyamatnak a csúcsa 2020-ban várható. Európában, mint például Németországban, Franciaországban, vagy Nagy-Britanniában a nyugdíj-cunami csúcsa öt éven belül követi az USA-t, és körülbelül 2025-ben tetőzik.
Más országok, mint Magyarország, Spanyolország, Törökország vagy Kína nagyjából 1030 évvel később szembesül hasonló kihívással. Ily módón ezek az országok időben gyűjthetnek tapasztalatokat, és készülhetnek fel a bekövetkező nehéz helyzetre.
A meredeken emelkedő számban nyugdíjba vonulók nemzedéke jelentősen felduzzasztja a népesség azon részét, amelynek megélhetése az aktívan dolgozók anyagi hozzájárulásától függ. A nyugdíjasok, a cégek és a kormányok kíméletlen realitásként szembesülnek majd a túlfeszített állami finanszírozással és a megnövekedett várható élettartammal nyilatkozta Jay Ralph.
Az Allianz USA által készített A jövő visszaszerzése című tanulmány szerint a legtöbb amerikai állampolgár pontosan 92 százalék egyetért, és előre látja a közelgő nyugdíjválság körvonalait. Ebben a felmérésben a Minneapolisi Allianz életbiztosító több mint 3200 44 és 75 év közötti amerikai állampolgárt kérdezett meg, hogy megismerje az egyedi igényeket, elvárásokat és stratégiákat, amely meghatározhatja a nagy generáció nyugdíjba vonulásával kapcsolatos kérdéseknek az újragondolását.
Pénzügyi válság után nyugdíjválság
A tanulmány egy másik kiemelkedően érdekes megállapítása arra mutatott rá, hogy meglepő módon a válaszadók 61 százaléka jobban fél a készletei felélésétől, mint az elhalálozástól. Ez a félelem megalapozottan körvonalazza egy, az amerikaiak számára ideálisnak tekinthető pénzügyi termék legfontosabb elemeit. Első helyre rangsorolják, hogy sikerüljön megteremteni a nyugdíjazás utáni élet stabil, megtervezhető szinten tartható megélhetési színvonalát. Ez nyilvánvalónak látszik abból a tényből is, hogy a megkérdezettek elsöprő többsége, 80 százaléka preferál egy 4 százalékos haszonnal, de élethosszig tartó garanciával rendelkező terméket, szemben egy 8 százalékos megtérülést hozó, ugyanakkor a piaci hullámoknak kitett, sérülékeny termékkel szemben.
Természetesen az állami nyugdíjrendszer világszerte eltérő, és az egyes államok különböző módon készültek fel. Az USA-ban elsősorban a hozzájárulás-meghatározott (Defined Contribution DC) típusú nyugdíjrendszer a jellemző, a cégeknek már csak kevesebb, mint 10 százaléka kínál szolgáltatás-meghatározott (Defined Benefit DB) típusú nyugdíjformát, míg Európában csak a legutóbb bekövetkezett reformok csökkentették az állami pillérek hagyományos nagyvonalúságát, és növelték az egyéni időskori öngondoskodás fontosságát. Bár az Egyesült Államok helyzete nem vethető össze egy az egyben az európai és ázsiai viszonyokkal, mégis határozottan úgy gondolom, hogy példaértékkel szolgálhat. Az embereknek a világ minden táján újra kell gondolnia nyugdíjas kori terveket, és megbízható pénzügyi tanácsokra kell hallgatniuk foglalja össze Ralph.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?