kapubanner for mobile

Ő a jelölt az Állami Számvevőszék elnöki posztjára

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a parlament eseti bizottsága - közölte Bánki Erik, a testület fideszes elnöke.

A bizottsághoz két jelölés érkezett: a Fidesz-KDNP Windisch Lászlót, a Mi Hazánk pedig Kiss Ferenc könyvelőt jelölte.

Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, mandátuma július elején jár le.
Miután meghallgatták a jelölteket, a testület Windisch Lászlót öt, Kiss Ferencet egy szavazattal támogatta.

Windisch László az adóhivatalnál kezdte munkáját, majd később a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként vezette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét.

Bánki Erik szerint meggyőző volt az, ahogy Windisch László az ÁSZ irányítását képzeli el: kevesebb, de mélyebb és átfogóbb ellenőrzést szeretne, illetve megerősítené az ÁSZ támogató szerepét annak érekében, hogy minél kevesebb hibával működjenek az általa ellenőrzött szervezetek. Egy modern auditor- és tanácsadó társaságként szeretné működtetni az Állami Számvevőszéket - foglalta a bizottság elnöke Windisch László szavait.

Az ÁSZ-elnökét a parlament kétharmados többséggel, titkos szavazással választja meg 12 évre.

A politikus a Mi Hazánk jelöltjéről közölte, Kiss Ferenc végzettségét tekintve megfelelő lenne a posztra, saját könyvelőcéget vezet, de nincs tapasztalata nagyobb létszámú szervezetek vezetésében.

Arra a kérdésre, miért csak egy ellenzéki tagja van az ÁSZ elnökét jelölő eseti bizottságnak, Bánki Erik elmondta, a testületbe a többi ellenzéki frakció is jelölhetett volna tagokat, de nem éltek ezzel a lehetőséggel.

 

 

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek