kapubanner for mobile

Orbán: A roma közösség óriási munkaerőtartalékot jelent

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az unió érdekegyeztető csúcstalálkozóján az európai munkaadói szervezetek támogatták a magyar miniszterelnök azon céljait, amelyek a foglalkoztatás növelését és a társadalmi szolidaritás erősítését helyezik fókuszba. A jövő év első felében Magyarország tölti majd be az Európai Unió soros elnökének tisztét.

images

A kormányfő az Európai Unió csütörtöki brüsszeli érdekegyeztető csúcstalálkozóján rendkívül kedvezőnek nevezte, hogy a válságból kilábalás idején Magyarország és Lengyelország követi egymást a soros elnöki pozícióban, mivel a közép-európai országok 1990-ben már sikeresen kezeltek egy olyan válságot, amely kétszer olyan súlyos volt, mint a mostani - tájékoztatta a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter az MTI-t.

Mint a szóvivő közleményében olvasható, a csúcstalálkozón az Európai Unió politikai vezetői, az európai szakszervezeti konföderációk és a nagy európai munkaadói szervezetek képviselői ültek tárgyalóasztalhoz.

Orbán Viktor a közlemény szerint elmondta, hogy az 1990-es válság megoldásában kiemelt szerep jutott a munkaadóknak és a munkavállalóknak, így a jelenlegi válságból való kilábalás során is számít az együttműködésükre. A miniszterelnök a mostani időszak egyik legfontosabb tanulságának azt nevezte, hogy nem lehet azokkal az eszközökkel kezelni a válságot, amelyek magát a válságot okozták.

Hozzátette, hogy ezért alapszik teljesen új gondolkodásmódra és új gazdaságpolitikára a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

Az unió érdekegyeztető csúcstalálkozóján az európai munkaadói szervezetek és a szakszervezetek is támogatták Orbán Viktor azon céljait, amelyek a foglalkoztatás növelését és a társadalmi szolidaritás erősítését helyezik a szervezet következő soros elnökségének fókuszába.

A tájékoztatás szerint a magyar miniszterelnök a csúcson elmondta, hogy a nehéz helyzetben lévő térségek és társadalmi csoportok felzárkóztatásáért növelni kell az európai társadalmak összetartó erejét és olyan növekedésbarát gazdaságpolitikát kell folytatni, amely nem csak egyensúlyt teremt, hanem alkalmas nagyon sok új munkahely létrehozására is.

Orbán Viktor hozzátette, hogy a roma közösség óriási munkaerő-tartalékot jelent, így az Európai Uniónak olyan romastratégiát kell alkotnia, amely a foglalkoztatásra helyezi a hangsúlyt.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek