Orbán Viktor: A nyugdíjakat mindenképpen 6 százalékkal emeli a kormány
A miniszterelnök reményteljesnek tartja a jövő évet. Orbán Viktor pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: 2024-ben a magyar emberek már azért fognak dolgozni, hogy jobb legyen, nem azért, hogy ne legyen rosszabb.
A kormányfő úgy értékelt: 2023 volt a legveszélyesebb év hosszú évek óta, az infláció, a szankciók és az energiaválság miatt. Hozzátette: a magyar emberek idén azért dolgoztak, "hogy ne legyen rosszabb, vagyis meg tudják védeni azt, amit már elértek".
A jövő évet ugyanakkor reményteljes esztendőnek nevezte, hangsúlyozva, hogy 2024-ben már "azért fogunk dolgozni, hogy jobb legyen".
Jelezte: megvannak az első jelei, hogy ez nemcsak egy vágyálom, hanem elérhető lehetőség is, hiszen a nyugdíjakat mindenképpen 6 százalékkal emeli a kormány, akkor is, ha kiderül, hogy csak 5 százalék az infláció. Februárban ki tudják fizetni a már megemelt 13. havi nyugdíjat, a gazadság szereplői pedig a minimálbér és garantált bérminimum 10-15 százalékos emeléséről döntöttek.
MTI
kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2023. december 1-jén. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?