Mire lesz elég a hatszázalékos nyugdíjemelés?
Rendhagyó módon, egy facebook posztban jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy hatszázalékos nyugdíjemelés jön januárban. A kérdés valójában az, hogy reális-e a tervezett jövő évi hat százalékos infláció, hiszen a nyugdíjemelés mértékének megállapításában az a mérvadó.
A magyar média egyelőre értetlenül áll a tény előtt, hogy a pénzügyminiszter egy időseknapi köszöntés alá írt kommentben rejtette el a jövő évi nyugdíjemeléssel kapcsolatos lényegi információt a közösségi médiában:
"Januárban ismét emelni fogjuk a nyugdíjakat, újabb 6 százalékkal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok."
„A nyugdíjasoknak sajnálatosan arra kell számítaniuk, hogy jövőre is csökkeni fognak a reálnyugdíjak” – reagált a hírre a hirklikk.hu által megkérdezett Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke. Kifejtette: „ez igen kevés ahhoz, hogy valódi kompenzációt jelentsen, már csak azért is, mert a hat százalék átlagos nyugdíjra kivetített emelés lesz, miközben a nyugdíjasokat sokkal erőteljesebben érinti az élelmiszer és az energia árának az alakulása”. A közgazdász szerint Orbánék alatt stratégiává vált az alultervezett infláció és év eleji nyugdíjemelési mérték, ami azt jelenti, hogy a kiigazításig, novemberig a nyugdíjasok kamatmentesen hiteleznek a költségvetésnek.
Az idén 17 százalék körül lesz az éves infláció, ezt kell összevetni azzal, ha lesz hat százalékos emelés - hangsúlyozta a hirklikk.hu oldalnak Mellár Tamás, aki szerint a következtetése sajnálatos, „a nyugdíjasoknak arra kell számítaniuk, hogy jövőre is csökkenni fognak a reálnyugdíjak”.
kép: pixabay.hu
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
