Orbán Viktor: ha mégsem erre kanyarodik a világ, akkor a bérmegállapodásokat módosítani kell

Történelmi léptékű a bérmegállapodás, mert oda helyezi a minimálbért, ami méltó Magyarországhoz - ezt mondta Orbán Viktor a Karmelita kolostorban, miután aláírta a hároméves bérmegállapodást. A miniszterelnök hozzátette, a kormány szándéka szerint a minimálbér reálértéke 29%-kal nő, és az a terv, hogy a minimálbér érje el az átlagbér felét. Kiemelte, a megállapodás legnagyobb nyertesei a munkások és a munkavállalók, továbbá a kis és közepes vállalkozások - hangzik el az MTI hírügynökség sajtóanyagában.

Orbán Viktor: a minimálbér reálértéke 29%-kal nő-

"Ez egy történelmi léptékű megállapodás, mert egy európai összefüggésbe is odahelyezi a minimálbért, hogy így fogalmazzak, ami méltó hozzánk. Szóval valahogy Magyarországnak itt kell elhelyezkednie. Magyarországnak a középmezőny élén kell állnia, ahol az elöl lévők még beláthatók, tehát az üldözőboly élén kell lennünk, azzal az eséllyel, hogy a legjobbakat is utol tudjuk majd érni. Ez a bérszínvonal oda helyez bennünket, ahol ez a cél, ez a vágy nem irreális. Azt is mondhatom, hogy soha nem látott mértékű minimálbér emelés történik, nem emlékszem arra, hogy ilyen léptékű minimálbér emelés történt volna az elmúlt időszakban. 2027-re, ha összeadom a három év emelését, ez 40 százalékos emelkedést ad ki" - fogalmazott a miniszterelnök. 

Orbán Viktor a hároméves bérmegállapodás aláírásakor azt mondta, a megegyezés arra a koncepcióra épül, hogy a világnak és azon belül Európának sikerül 2025-öt békeévvé tenni, és a gazdaság fejlődése is egy békeévben elvárható ívben alakul.

A miniszterelnök kifejtette, a bérmegállapodás ezen az optimista forgatókönyvön alapul, de adódhatnak nehézségek, ezért

a megegyezésbe egy felülbírálati záradékot iktattak be, így ha mégsem erre kanyarodik a világ, akkor a megállapodásokat ennek megfelelően módosítani kell.

A kormányfő hangsúlyozta, bízik benne, erre nem lesz szükség, mert a kormány makrogazdasági várakozásai teljesülnek.

MTI

BorítóképBudapest, 2024. november 25. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b5), Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (j4), Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára (b3), Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke (b4), Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség, KÉSZ) elnöke (b2), Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára (b), Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke (j3), Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke (j2) és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke (j) a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti hároméves bérmegállapodás aláírásán a Karmelita kolostorban 2024. november 25-én. MTI/Ficher Zoltán

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk