Orbán Viktor: jön a békeköltségvetés, emelkedni fognak a családtámogatások
Jön a békeköltségvetés, emelni fogjuk a béreket és a családtámogatásokat - írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán Kötcsei gondolatok címmel közzétett bejegyzésében, hozzátéve: a békeköltségvetés középpontjában az áll, hogy 2025-ben Magyarországon 3-5 százalékos legyen a gazdasági növekedés.
A kormányfő úgy fogalmazott: "megvan a cselekvési terv. Bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vettük még politikai munka alá, de szoktunk rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban. Ez nagyjából így is van, és hogyha Matolcsy elnök úr nem kényszerít rá bennünket, akkor idő előtt nem is kell előhúznunk".
Ennek a békeköltségvetésnek vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba - írta, hangsúlyozva: olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni. Ez az alapja mindennek, és szerintem erre képesek vagyunk - tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte: kell egy bérdinamika. A munkaadók és a munkavállalók egy nagyon dinamikus tárgyalást folytatnak éppen a következő évi bérekről. "Ebből a kormány próbál kimaradni, de láthatóan egy nagyarányú béremelkedésben fognak megállapodni a szakszervezetek a munkaadókkal, amire a kormány majd ráüti a pecsétet – nyilván a mi pénzünket is be akarják ide vonni, ami most mellékes –, de jól láthatóan egy többéves, jelentős minimálbér-emelkedésről szóló tárgyalássorozat zajlik ebben a pillanatban" - mutatott rá.
Orbán Viktor azt írta, hogy néhány területen a bérdinamikát már meg tudták indítani, ilyen az egészségügy, de most zajlik Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése is, ami jövőre folytatódni fog. A kormányfő hangsúlyozta azt is, hogy meg kell emelni a családtámogatások értékét, mert "a magas infláció felemésztette azok értékét. "2020 után, amikor a Coviddal elkezdődtek a bajok, akkor nem tudtuk követni a pénzromlás értékét az összeg növelésével, de ezt most be kell pótolni" - írta, kiemelve: meg kell kétszerezni a gyerekek utáni adókedvezmény mértékét a következő, 2025-ös évben, amire "Hankó miniszter úr már kidolgozta a terveket".
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 4 hete
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 1 hónapja
- Garantált bérminimum 2026 1 hónapja
- Hogyan változnak jövőre a minimálbérhez kötött járadékok? 2 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 2 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 2 hónapja
- Minimálbér 2026 3 hónapja
- Mennyi az annyi? így alakul a végjáték a bértárgyalásokon - szocho-csökkentés nem lesz 3 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 3 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 3 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 3 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig