kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hete

Orbán Viktor szerint munkahelyek százezrei veszhetnek el, ha erre nem vigyázunk

Európai versenyképességi paktum megkötését szorgalmazta a magyar miniszterelnök hétfőn Rómában, miután tárgyalt Giorgia Meloni olasz kormányfővel.

Orbán Viktor a két kormányfő közös sajtótájékoztatóján a magyar soros EU-elnökséggel kapcsolatban közölte: Magyarország le akar tenni az asztalra egy nagy tervet, az európai versenyképességi paktumot, mert meggyőződése szerint Európa legnagyobb problémája jelen pillanatban a versenyképesség hanyatlása.

Hangsúlyozta: ha nem kötnek európai versenyképességi paktumot, akkor munkahelyek százezreit veszítik el a következő évtizedben.

Az olaszoknak és a magyaroknak is az az érdekük, hogy az európai gazdaság sikeres és versenyképes legyen - mondta Orbán Viktor, aki közös érdeknek nevezte azt is, hogy Európa ne szigetelje el magát az Európán kívüli gazdasági partnerektől, legyen erős az európai ipar, a zöld átmenet pedig ne az európai ipar ellenében, hanem azzal együttműködve valósuljon meg.

A magyar miniszterelnök azt is közölte: az olasz-magyar együttműködés mind a gazdaságban, mind a védelempolitikában jelentős, és ezt ki akarják terjeszteni az energetikára is. Bejelentette: lesz szlovén gázvezetékszakasz, így Olaszország és Magyarország összeköttetése megvalósul, az olasz LNG terminálok Magyarország számára jelentős diverzifikációs forrást jelentenek a keleti ellátáshoz képest. Emlékeztetett: Olaszország és Magyarország vezetékkel való összekötéséhez eddig Szlovénia nem járult hozzá.

Az olasz-magyar gazdasági kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy Magyarország ötödik legjelentősebb kereskedelmi partnere Olaszország, a két ország közötti forgalom 10 év alatt megduplázódott, az export pedig tavaly rekordot döntött.

Háláját fejezte ki azért, hogy 600 olasz cég működik Magyarországon, amelyek 20 ezer embernek adnak munkát.

A magyar miniszterelnök két nagy olasz-magyar fejlesztésről számolt be: az egyik a trieszti kikötő fejlesztése, a másik pedig Ukrajnában egy közös logisztikai projekt.

Erősnek nevezte a két ország közötti védelmi együttműködést is, hangsúlyozva, hogy a Magyarországon állomásozó katonai erők közül az olaszok vannak a legtöbben, 256 olasz katona része a NATO Magyarországra települt, előretolt zászlóaljcsoportjának. Hozzátette: az olasz és a magyar katonák együtt dolgoznak a Balkánon is.    

A Nyugat-Balkán EU-integrációjával kapcsolatban szégyellnivalónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy ezek az országok több mint 15 éve várják, hogy tagok legyenek. Vagy mondjuk igent vagy nemet, de ezt ne csináljuk - jegyezte meg.

Orbán Viktor az illegális migrációról szólva támogatásáról biztosította az olasz kormányfő javaslatát egy átfogó európai Afrika-fejlesztési stratégiáról. Arra hivatkozott: számításaik szerint a következő 20 évben Afrika lakossága 750 millióval fog nőni, azaz kétszer akkora népességnövekedés lesz, mint a teljes Európai Unió népessége.

Értékelése szerint ebben a helyzetben két lehetőség van: vagy lesz egy európai Afrika-fejlesztési terv, amivel "otthon tarthatják" az afrikaiakat, vagy lesz egy "olyan tömeges migráció", amellyel szemben nem tudják majd megvédeni magukat.

Orbán Viktor a brüsszeli pozíciók szétosztásával kapcsolatban helytelenítette, hogy pártpolitikai alapra helyezzék az EU intézményeit, és jelezte: nem tudja támogatni a pozíciók elosztásáról szóló "pártmegállapodást". Emlékeztett, ő mint a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnök az EU-ban, látta, "mikor mi romlott el", és értékelése szerint az "európai bajok gyökere", hogy az 2014-es EP-választás után az Európai Bizottság akkori elnöke az addig politikasemleges bizottságot politikai testületté akarta alakítani. Ez a folyamat azóta halad előre és okoz egyre több bajt - hangsúlyozta. Úgy vélte: ami most készülődik, hogy három párt, "mintegy koalíciót alkotva" szétosztja a legfontosabb európai tisztségeket, az a korábbi "bevonás filozófiájának" az ellenkezője, és pártpolitikai alapra helyezi az EU intézményeit. Ennek következménye, hogy lesz többség és kisebbség, lesz kormány és ellenzék - mondta Orbán Viktor, aki szerint azonban az unió "nem erre van kitalálva", hanem a bevonódásra.

Mindenkit be kell vonni, nem szabad megengedni, hogy bármelyik ország úgy érezze az unióban, hogy kisebbségben, ellenzékben van, ez filozófiailag és stratégiailag is rossz ösvény, amelyen nem lenne szabad haladnia az uniónak - mondta.

MTI

  • 2024.09.05Business Beach Conference Az Ingatlan Regatta már 8 éve köti össze az ingatlanpiac legfontosabb szereplőit egy különleges sporteseménnyel. Az idei évtől kezdve, Litkey Farkassal közös szervezésben “új” eseményként csatlakozik hozzánk a Bankár Kupa.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.09.26Best Practice Fórum - Roto A Fórum Célja: A Digitalizációs és Lean szemléletű folyamatfejlesztések sikeres vállalati megoldásainak, jó gyakorlatainak megosztása a fórum résztvevői között. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02JOBVERSE Állásbörze Állásbörze nem csupán egy esemény, hanem egy lehetőség, ahol céged kiemelkedhet a tömegből és személyesen találkozhatsz a legígéretesebb jelentkezőkkel. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kitartó optimizmus a turisztikai szektorban

Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői a helyzetüket pozitívnak érzékelték - közölte a Turisztikai... Teljes cikk

A rossz testtartás a munkahelyi termelékenységre is hatással lehet

A felmérésben megkérdezettek 39%-a végzi íróasztal mellett a munkáját, amikor távolról dolgozik. Teljes cikk

Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést

Több pedagógusnak is több mint két évet kellett várnia, hogy megkapja a teljes táppénzt. Teljes cikk