Orbán Viktortól kérnek segítséget az elszegényedő nyugdíjasok
A magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom, nyílt levélben fordultak a kormányfőhöz.
Augusztusban a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőleges emelését, és az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnöke.
Juhász László, a hét nagy, országos idősügyi szervezetet tömörítő tanács vezetője azért fordult a nyílt levélben a kormányfőhöz – aki egyben az Idősek Tanácsának elnöke is –, mert a magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom. Szerinte ezen némileg enyhítene az elmúlt két év gyakorlatához hasonló évközi emelés.
Ahhoz, hogy az év végéig az árindex 15 százalék alatt alakuljon – vagyis megegyezzen a januári emeléssel –, arra lenne szükség, hogy a második félévben az átlagos nyugdíjas árindex 4,9 százalék alatt maradjon. Juhász László szerint ez valószínűtlen, és a nyugdíjemelés jelenlegi rendszere láthatóan képtelen megvédeni a nyugdíjasokat az infláció év közbeni hatásaitól.
A Nyuszet emiatt szeretné ismertetni az Idősek Tanácsa előtt azokat a módszereket is, amelyekkel a kormány biztosíthatná, hogy a nyugdíjemelés valós mértéke ne lehessen kevesebb, mint az adott évi átlagos infláció.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 2 hete
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 2 hete
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 3 hete
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 3 hete
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 3 hete
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 3 hete
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 4 hete
- Inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak 2025-ben 4 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben